Vágólapra másolva!
A járványért felelős vírus ellen ma már hatékony gyógyszereink vannak. Még nem látszik remény a betegség teljes gyógyítására, de bizakodhatunk abban, hogy a kezelés idővel hosszú távon is megoldható lesz. A drága kezelések azonban nem oldhatják meg a világméretű AIDS-járvány problémáját. A járvány megfékezésére - orvosi eszközökkel - egyedül a hatékony és széles körben terjeszthető védőoltás lenne alkalmas.
Vágólapra másolva!

A járványért felelős HIV-1 ellen ma már hatékony gyógyszereink vannak. A szerek elsősorban a vírus olyan enzimeinek működését gátolják, amelyek az emberi szervezetben nem fordulnak elő. Két fő csoportjuk a reverz transzkriptáz, illetve a virális proteáz enzim inhibitora. Sajnos mutációval viszonylag könnyen létrejöhetnek a gyógyszerekre rezisztens vírusváltozatok, így egy-egy szer külön adagolása csak rövid ideig hatásos. A vírusszint két-három hétre jelentősen süllyed, de azután a rezisztencia megjelenésével az eredeti szintre emelkedik. A sikereket többféle gyógyszer együttes adagolásával érték el. A leggyakrabban használt kombinációk két nukleozid-analóg reverz transzkriptáz gátlót (NRTI) és egy proteázgátlót (PI) tartalmaznak. Ilyen kezelés mellett csak az a vírus életképes, amely valamennyi hatóanyagra rezisztens, a szükséges mutációk együttes bekövetkezésének esélye azonban igen kicsi. A kórokozó a legtöbb esetben annyira visszaszorul, hogy a vérből már ki sem mutatható, és a tapasztalatok szerint ez az állapot akár évekig is fenntartható. Több súlyos problémát azonban még nem oldottak meg.

Egyrészt még ma sem látszik remény a betegség teljes gyógyítására. A vírus lappangva azoknak a szervezetében is megmarad, akikből hagyományos technikával ki sem mutatható. A korábban megfertőzött sejtek genetikai állományába beépülve a HIV az immunrendszer számára is láthatatlan, de bármikor újra aktiválódhat, és újra elkezdheti a replikációt. Érzékenyebb módszerekkel azt is kimutatták, hogy minimális szinten ugyan, de továbbra is fertőződnek újabb sejtek, tehát a lappangás nem is az egyetlen útja a vírus túlélésének. Mindez azt eredményezi, hogy a kezelés elhagyásakor a vírus a legtöbb esetben nagyon gyorsan "visszatér", és újra eléri a kezelés előtti szintet. Elképzelhető, hogy a fertőzötteket életük végéig kezelni kell.

Nem tudjuk még, meddig marad hatékony a terápia. Egy friss tanulmány arról számol be, hogy harminchárom beteg közül huszonnégynél hároméves kezelés után továbbra is tartósan alacsony a vírusszint, kilenc esetben azonban a rezisztens változatok megjelenése a szint növekedéséhez vezetett. Az ellenálló változatok kialakulásának esélyét jelentősen fokozza, ha a betegek nem tartják be pontosan a szigorú gyógyszerszedési rendet.

További probléma a kezelés ára, mind pénzben, mind a betegek életminőségének romlásában kifejezve. A terápia naponta több alkalommal, nagyon pontos időzítéssel írja elő a gyógyszerek szedését, és hosszú távon toxikus mellékhatásai is jelentősek. Nem mellékes az sem, hogy a magas költségek miatt a mai gyógyszerek soha nem lesznek elérhetők a fejlődő országok számára, ahol már ma is a fertőzöttek túlnyomó többsége él. Hazánkban, ahol már négy éve alkalmazzák a kombinált terápiát, egy beteg havi adagja körülbelül százezer forintba kerül. A kezelt betegek száma kétszázötven körüli, a költségeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fedezi. Komoly nehézségeket okozhat azonban, ha a betegek száma a többszörösére emelkedik.

Némi reményt nyújt egy nemrégiben közölt vizsgálatsorozat, amelyben már a fertőzés legelső, akut stádiumában megkezdték a kombinált kezelést (A Természet Világa 2000. decemberi számában erről már hírt adtunk). Úgy tűnik, hogy ez a módszer a vírus korai visszaszorításával megőrzi a HIV ellen kialakuló immunválasz hatékonyságát. Több esetben a terápia megszakítása után sem szaporodott el újra a vírus, amiből arra következtethetünk, hogy a szervezet védekezőrendszere már önállóan is képes féken tartani a kórokozót. A HIV azonban ezekben az esetekben sem tűnt el teljesen, gyógyulásról tehát nem beszélhetünk, és nem tudjuk, vajon tartósan stabilizálódott-e a fertőzöttek állapota. Fontos kérdés, hogy a későbbiekben elérünk-e majd hasonló javulást azoknál a betegeknél, akiknek a kezelése csak az akut fázis után kezdődött meg.

Nagy erőkkel folyik további gyógyszerek fejlesztése is. Több olyan hatóanyaggal kísérleteznek, amely a már bemutatott vegyületcsaládok (NRTI, PI) egyikének tagja. Ígéretesek a nem-nukleozidanalóg reverz transzkriptáz gátlók (NNRTI) is, amelyekkel sok esetben kiválthatók a súlyosabb mellékhatásokat okozó proteáz-inhibitorok. Alapvetően új mechanizmust használnak a fúziógátlók, amelyek közül a T20 nevű molekulának már megkezdődött a klinikai tesztelése is. Ez a szintetikus peptid a HIV egyik burokfehérjéjének (gp41) egy darabját másolja, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a vírus bejuthasson a sejtekbe. A T20 kapcsolódása megakadályozza, hogy a gp41 felvegye a fúzióhoz szükséges konformációt (alakot), ezáltal hatékonyan gátolja az újabb sejtek fertőződését. Végül a vírus genomját a fertőzött sejt DNS-ébe beillesztő integráz enzim ellen is próbálnak gátlószert kifejleszteni, de ez az irányvonal lassabban halad. Az NNRTI-k, a fúzió- és integrázgátlók kutatása rendkívül fontos, mivel újabb fegyvert adnak a kezünkbe arra az esetre, ha a hagyományos NRTI-k és PI-k csődöt mondanak. Az egyes gyógyszercsoportokon belül gyakori, hogy a család egyik tagja ellen kifejlesztett rezisztencia a többi taggal szemben is ellenállóvá teszi a vírust. Minél több, eltérő mechanizmusú gyógyszercsaládra van tehát szükségünk.

Az eddigieket összegezve: bizakodhatunk abban, hogy a betegség kezelése idővel hosszú távon is megoldható lesz, még ha a teljes gyógyulást nem is érjük el. A drága kezelések azonban nem oldhatják meg a világméretű AIDS-járvány problémáját. A fejlődő országok anyagi lehetőségei eleve szűkösek, és ezt tovább rontja a fertőzöttek óriási száma. A legtöbb, amire lehetőség van, hogy a terhes anyákat szülés előtt rövidebb ideig a viszonylag olcsó, de kevésbé hatékony AZT-vel kezeljék, így csökkentve a gyermek fertőződésének esélyét. A járvány megfékezésére - orvosi eszközökkel - egyedül a hatékony és széles körben terjeszthető védőoltás lenne alkalmas.

Védelmet nyújtó oltóanyag kifejlesztésén már közel két évtizede munkálkodnak, de az erőfeszítéseket mindeddig nem koronázta siker. Mind a humorális, mind a sejtes immunválaszt célzó vakcinák készültek, több változat a kipróbálás fázisába is eljutott, néhányuk tesztelése jelenleg folyik. A feladatot nehezíti, hogy a vírus bejutás után rendkívül gyorsan szétterjed a szervezetben, és már ebben a kezdeti szakaszban kialakul a lappangva fertőzött sejtek állománya. Korábban említettük, hogy a korai stádiumban kezelt fertőzöttek védekezőrendszere ép marad, így képes kordában tartani a vírust, elpusztítani azonban még a jól működő immunrendszer sem tudja. A védőoltásnak tehát olyan gyors immunválaszt kellene kialakítania, amely már a kezdeti szétterjedést is megakadályozza. Mindemellett az is hatalmas eredmény lenne, ha a védettség annyit el tudna érni, hogy a beoltottak - bár megkapják a vírust - a korán kezeltekhez hasonlóan hosszú távon egészségesek maradjanak. Figyelmeztetésül szolgál azonban, hogy az immunológia néhány sikertörténetén kívül - például fekete himlő, gyermekbénulás - a legtöbb kórokozó ellen egyelőre nem sikerült hatékony védőoltást kifejleszteni. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az AIDS elleni harcban még hosszú ideig a megelőzés, a megfelelő viselkedésmód kialakítása lesz a legerősebb fegyverünk.

Végül érdemes megemlíteni, hogy az eddigi kutatások a HIV-1 vírusra összpontosítottak. A HIV-2 jóval kevésbé ismert, még vérbeli szintjének mérésére sem létezik megfelelő érzékenységű módszer. A gyógyszerek közül a NRTI-k kevésbé, az NNRTI-k egyáltalán nem hatnak ellene. A proteázgátlók valószínűleg hatásosak lesznek, a legújabb gyógyszercsaládokat viszont még egyáltalán nem tesztelték.

(Természet Világa)