Már egy év inzulin-injekciók nélkül<br/>

Vágólapra másolva!
Sertésekből származó, speciális hártyába csomagolt inzulintermelő sejtek kifogástalanul működnek a páviánok szervezetében. Az embereken végzett próbák egy-két éven belül megkezdődhetnek.
Vágólapra másolva!

A Duke Egyetem (USA) kutatói arról számoltak be, hogy sertésekből származó hasnyálmirigy-sejtek átültetése után egy mesterségesen cukorbeteggé tett páviánnak már közel egy éve nincs szükséges inzulin-injekciókra. Az állat vérében kimutatták az inzulin-molekulákat. További öt állaton is eredményesen folynak a kísérletek.

A beültetésre került sejteket a sertések hasnyálmirigyének inzulintermelő sejtszigeteiből nyerték ki, majd a transzplantáció előtt speciális kezelésnek vetették alá őket. Ennek lényege, hogy egy olyan hártyát alakítottak ki körülöttük, amely csak a kisebb méretű molekulák számára átjárható (ún. féligáteresztő hártya). A hártyán szabadon közlekedhet a szőlőcukor (glükóz) és a sejtek által termelt inzulin, a befogadó szervezet immunrendszerének nagyobb molekulái (ellenanyagok) azonban nem juthatnak át. Így a kilökődés veszélyétől nem kell tartani.

Az ígéretes eljárás főképpen az I. típusú cukorbetegségben szenvedőkön segíthet, akiknek hasnyálmirigye nem termeli a vércukorszint szabályozásához nélkülözhetetlen inzulint, amit ezért napi rendszerességgel, injekciók formájában kell pótolniuk. A klinikai próbák a kutatók reményei szerint egy-két éven belül megkezdődhetnek. A sejtek utánpótlásával ebben az esetben nem lenne probléma, így az átültetések egyik legnagyobb gondja oldódhatna meg ( lásd korábbi cikkünket). Kérdés azonban, hogy mennyire biztonságosak egyéb szempontból (pl. vírusfertőzés) a sertésekből átültetett sejtek.

Ajánló:

Korábban:

2001. május 22. Az inzulin egyik inhalálással szedhető formája úgy képes a vércukorszint szabályozására, hogy közben nem okoz mellékhatásokat a tüdőben - derül ki egy két éves tanulmány eredményeiből. 2000. május 29. Egy viszonylag régóta alkalmazott transzplantációs eljárás és új kilökődés-gátló anyagok kombinációját alkalmazva kanadai kutatóorvosok átütő sikert értek el cukorbetegek kezelésében. Helyzetkép a magyarországi hasnyálmirigy-átültetésekről.