Már folyamatban van az ember klónozása

Vágólapra másolva!
A BBC információi szerint a Clonaid nevű amerikai cég kedden bejelentette: már végrehajtották az emberi klónozás első lépéseit, amelynek eredményeképpen korai embriók fejlődtek ki. Washingtonban kedden vezető szakemberek hallgatták meg Antinorit és Zavoszt az ember klónozásáról, akik kitartanak tervük mellett.
Vágólapra másolva!

"Lehetnek hibák, de nem a tökéletes világról prédikálunk"

Mint arról tegnap beszámoltunk , Severino Antinori olasz embriológus (balra) és Panaiotisz Zavosz szaporodásbiológiai szakértő - akik az ember reproduktív klónozását szándékoznak végrehajtani - kedden részt vett egy olyan szakmai összejövetelen, ahol a világ vezető szakemberei gyűltek össze, hogy megvitassák a klónozással kapcsolatos kérdéseket. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által rendezett tanácskozás a klónozás minden típusát érintette, de a figyelem középpontjában természetesen az emberi szervezet teljes klónozása állt.

Antinori és Zavosz részletesen bemutatták elképzeléseiket, s az egyöntetűen elítélő vélemények ellenére hivatalosan is bejelentették, hogy készen állnak az ember klónozására, amit 200 önkéntes párral már idén novemberben szeretnének megkezdeni. Elmondták, hogy heteken belül megkezdhetik az előkészületeket, két titkos helyszínen.

A meghallgatáson megpróbálták meggyőzni a résztvevőket arról, hogy a módszer praktikus és etikai okok miatt is elfogadható, mivel segít a gyermektelen párokon. A klónozás legnagyobb nemzetközi szakértői azonban megint csak arra figyelmeztettek: ami az állatkísérletek alapján várható, az elvetélt, halvaszületett és abnormális utódok tömkelege.

Antinori és Zavosz azonban igen magabiztosnak tűnt, s azt is elmondták, hogy az eljárásra jelentkezőket részletesen informálták a várható kockázatokról. Ugyanakkor elismerték, hogy felléphetnek problémák, de mint Antinori fanyarul megjegyezte, "mi nem a tökéletes világról prédikálunk".

Az MTI információi szerint Antinori doktor elmondta, hogy két szakaszban tervezi végrehajtani a műveletet: előbb szükség van egy emberi embrió megfogantatására, amelyet hűtött állapotban tartanak. Ezt követően fogantatnak meg egy másik emberi embriót, amelyen beültetés előtti vizsgálatot végeznek, hogy a magzaton ne legyenek fejlődési rendellenességek.

Emberi klónozás - állítólag már folyamatban

Az összejövetel egyik meglepő momentuma volt, amikor Brigitte Boisselier (jobbra) biokémikus bejelentette: cége, a Clonaid már elvégezte az ember reproduktív klónozásának első mozzanatait, s eddig minden a legnagyobb rendben zajlott. A BBC információi szerint a Clonaid már túl van az első lépéseken: bejuttatták az emberi genetikai anyagot az előzőleg magjuktól megfosztott petesejtekbe, s korai embriókká fejlesztették őket. Arról nincs információ, hogy ezt milyen állapotig és milyen hatékonysággal végezték, bár Boisselier "reméli, hogy hamarosan publikálhatják adataikat".

A Clonaid szakmai hírnevét egy "kissé" beárnyékolhatja az a tény, hogy a céget Realian Movement nevű vallásos szervezet alapította, amelynek tagjai úgy vélik, hogy a földi élővilágot Földön kívüliek hozták létre, tudományos módszerekkel, genetikai tervezés útján. Boisselier, aki szintén a szekta tagja, elmondta: mindenkinek alapvető emberi joga, hogy klónoztathassa magát.

(Fotók: Reuters)

Előzmények: