A felnőtt őssejtek csodálatos átalakulási képessége

Vágólapra másolva!
A felnőtt egerek bőrében lévő őssejtek képesek átalakulni ideg-, zsír- és izomsejtekké, s az emberi fejbőrben lévő sejtek is hasonló tulajdonságokat mutatnak.
Vágólapra másolva!

Újabb eredmények támasztják alá, hogy a felnőtt szervezetből származó őssejtek bámulatra méltó átalakulási képességgel rendelkeznek, így a sejtterápia (szövetpótlás) széles körű alkalmazását ígérik, embriók felhasználása nélkül.

A Nature Cell Biology című szaklapban megjelent tanulmányban a Montreáli Egyetem kutatói arról számolnak be, hogy bőrszövet-mintákat vettek felnőtt és fiatal egerek hasából és hátából, majd azokban őssejteket különítettek el. Az őssejteket ezután laboratóriumi körülmények között, élettelen közegben (in vitro) tenyésztették, és fejlődésüket befolyásolva elérték, hogy idegsejtekké, ún. gliasejtekké (az idegsejtek működéséhez fontos sejtek), simaizomsejtekké és zsírsejtekké fejlődjenek.

A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy hasonlóan rugalmasak-e az emberi bőrben lévő sejtek is. Az őssejteket az emberi fejbőr szövetéből nyerték ki, s az egerek esetében alkalmazott módszereket felhasználva olyan sejteket állítottak elő belőlük, amelyek igen hasonlatosak az idegsejtekhez.

Az embriókból kinyert őssejtek gyakorlatilag bármilyen sejttípussá átalakulhatnak, ezért úgy tűnik, hogy ezek a leghasználhatóbbak a leendő sejtterápiás eljárásokhoz. A felnőtt őssejteket kevésbé tartják rugalmasnak, de a jelenlegi eredmény is ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Az embrionális és felnőtt őssejtek közötti különbségekről, előnyeikről és hátrányaikról részletesen olvashat az [origo] Őssejt-dossziéjában .

Korábban az [origo]-ban:

Felnőtt sejtek visszafejlesztése őssejtekké
2001.08.03. A brit PPL Therapeutics biotechnológiai vállalat - amely néhány éve részt vett Dolly bárány nevezetes klónozásában - új kísérletre készül: felnőtt ember bőrsejtjeit akarja őssejtekké "visszafejleszteni", hogy azután azokból klónozhasson (szaporíthasson) különféle emberi sejtvonalakat. A skóciai, edinburgh-i székhelyű vállalat hasonló kísérletet már sikerrel végzett felnőtt állat bőrsejtjével.

Őssejtek - ennyi nem elég!
Mint arról múlt hét pénteken beszámoltunk, a Bush-kormányzat szigorú korlátozó feltételek mellett hozzájárult az emberi embriókból származó őssejtekkel kapcsolatos kutatások állami támogatásához. A korlátozás lényege, hogy a támogatás kizárólag a már létező, 60 sejtvonalra terjed ki, újak létrehozására nem. A 60 sejtvonal körül azonban máris sok a homályos kérdés és probléma.