Az élet legalsó szintje

Amerikai kutatók nagy mennyiségben találtak az óceáni aljzatban olyan kőzetevő baktériumokat, amelyek a mélytengeri tápláléklánc legalsó szintjét képezhetik.

A Geochemistry, Geophysics, Geosystems c. szaklap legújabb számában amerikai kutatók arról számolnak be, hogy a mélytengeri tápláléklánc legalsó, kőzetekbe ágyazott szintjét találták meg. Az óceáni kéreg felső háromszáz méteres rétegében nagy mennyiségben bukkantak olyan baktériumok nyomaira, amelyek szó szerint átrágják magukat a kőzeteken. A folyamat az eddigi minták alapján teljesen általánosnak és az egész bolygóra kiterjedőnek tűnik.

A baktériumok tevékenységének hosszúkás, féregszerű nyomai víz alatti lávafolyásokból hirtelen megszilárdult, üvegszerű vulkáni kőzetekben figyelhetők meg (ezek a kőzetek hasonlóak az obszidiánhoz). Ilyen kőzetminták még hat kilométeres tengerszint alatti mélységből is előkerültek.

A vulkáni kőzetek anyagának átalakulását az eddigiekben szinte kizárólag fizikai és kémiai folyamatoknak tulajdonították. A baktériumok tevékenységének hatására azonban kölcsönhatásba lép egymással a vulkáni kőzetanyag és a tengervíz, aminek komoly hatása lehet a Föld geokémiai ciklusaira, például a szén körforgására. Ez viszont magát a klímát befolyásolhatja, illetve a földtörténeti múltban is hozzájárulhatott a légkör és éghajlat változásaihoz.

A Scripps Oceanográfiai Intézet kutatóinak véleménye szerint a baktériumok a kőzet megbontásából származó kémiai energiát hasznosítják, s a szűk járatokban védelmet találnak az őket fogyasztó élőlények elől.

A "mély bioszféra" felfedezése és tanulmányozása az utóbbi évek egyik legnagyobb tudományos eredménye. Egyes vélemények szerint több biomassza (élő szerves anyag) létezik "odalent", mint a bolygónk felszínén. Egyelőre senki nem tudja, milyen mélyre hatol le az élet, de az új eredmények azt mutatják, hogy az óceánfenéktől számított 300 méter alatt egyre ritkábbá válnak a baktériumok nyomai.

Bár baktériumok a korábbi eredmények alapján akár 3 kilométeres mélységben is előfordulhatnak a kőzetágyban, a Scripps kutatói szerint lehetséges, hogy a 300 méteres mélység jelzi a bioszféra általános alsó határát, a mélytengeri tápláléklánc legalsó szintjét.

[origo]

Ajánlat:

Geochemistry, Geophysics, Geosystems

Scripps Oceanográfiai Intézet