A híres harangtorony kiegyenesítése azután vált szükségessé, hogy a város jelképét az összeomlás veszélye miatt 1990-ben be kellett zárni. Akkoriban a torony teteje 4,5 méterrel tért ki dél felé.
Már 1173-ban, röviddel az építkezés megkezdése után megbillent a torony, ahogy elkészült a harmadik emelete. Az építők nem gondoltak arra, hogy az agyagos üledéktalaj a torony nehéz márványterhe alatt pudingként viselkedik. A torony dél felé hajolt és dőlésének korrigálására az építészek a többi emeletet függőlegesen építették tovább.
A dőlését ezzel persze nem tudták megakadályozni, de azt elérték, hogy a torony most már önmagához képest is ferde. A későbbi mentőakciók is rendre félresikerültek: még a torony hőlégballonokkal való stabilizálásának gondolata is fölmerült.
1990-ben végül toronymentő bizottságot alakítottak, amelynek vezetője Michele Jamiolkowski lett, a torinói műszaki egyetem professzora. Az ő vezetésével 1993 óta több mint 8000 tonnányi ólomtömböt helyeztek el az északi alapozásánál, amivel sikerült megállítani a torony további dőlését.
A tartását tovább erősítették a toronyba adott betoninjekciók és az 1999-ben ráadott "hózentráger": két acélkötél, amelyek csökkentik a déli, és növelik az északi alapozásra ható nyomást. Döntőnek azonban a torony északi oldala alól kiemelt nagy mennyiségű föld bizonyult.
A torony teteje kezdett elmozogni a függőleges felé és mintegy 5 fokos dőlésszöggel stabilizálódott. A munkálatok kereken 0,5 fokkal billentették vissza a tornyot és mostani dőlése valamivel kisebb a 200 évvel ezelőttinél.