Evolúciós siker a férfiak tudatlansága

Férfiak! A tudatlanság áldás, a hiszékenység pedig a legjobb politika. Egy új matematikai modell szerint ugyanis az evolúció azoknak az apáknak kedvez, akik sajátjuknak hiszik a nekik bemutatott síró porontyot. A fő nyertesek azonban a csecsemők, akik nem hasonlítanak apjukra.

Hány újdonsült apa bizonytalanodott már el a szülészeti osztályon a férfiszemmel megkülönböztethetetlen apróságok láttán? Az apa zavarát aztán hamarosan az odaadás és az életre szóló ragaszkodás váltja fel, (amint mégiscsak sikerül meggyőzni, hogy a kicsi az "apjára ütött") - ami evolúciós szempontból mindenképp hasznos mechanizmus.

"Csak az anya biztos"

Papa, mama, kisbaba - a családi összetartozás szívet melengető pillanatai. De az evolúcióbiológusoknak nem kenyerük a szentimentalizmus: számukra a trió mindhárom tagja a saját, gyakran ellentétes, önző érdekeit követi.

A problémát a teljesen soha ki nem zárható házasságtörés jelenti. Az evolúció azonban - úgy tűnik - kiküszöbölte ezt a "kis" problémát.

A világra érkezett csecsemő nem lehet biztos benne, hogy a fölébe hajoló gügyögő "szőrpamacs" biológiai értelemben is az apja, de mindenképpen ki kell vívnia gondoskodását. Végzetes lenne, ha az apák az esetleges első benyomástól vezérelve elhanyagolnák újszülött gyermeküket: a "nagy leleplezés" - vagy a "téves leleplezés", amikor az apa valamilyen külső jegy alapján a vér szerinti gyermekéről tévesen ítéli úgy, hogy nem az övé - a gyermek elhagyását, sőt, akár csecsemőgyilkosságot is eredményezhetne.

Evolúciós szempontból tehát érthető, hogy a csecsemők inkább senkire nem "akarnak" hasonlítani, mint valakire különösen.

Paola Bressan, a Padovai Egyetem kutatója szerint a "jövevények" befogadása hasznosabb a faj számára, mintha magukra hagynánk őket, még ha felnevelésük az apa számára többletköltséghez vezetne is, és nem a saját genetikai állományát örökíthetné tovább.

Apa csak egy van?

Fogósabb kérdés, hogy az apáknak hasznára vannak-e a "bizonyító" jegyek. Ha az apák örökül hagynának olyan jegyeket, melyek segítségével felismerhetnék saját utódjaikat, elkerülhetnék, hogy egy másik férfi gyermekét kelljen felnevelniük.

Bressan megoldása szerint a két tényező kiegyenlíti egymást. A babák hasonlósága miatt az apák nem fogják tévesen elutasítani saját gyermekeiket, ami egy olyan lassan szaporodó fajnál, mint az ember, valószínűleg nagyobb evolúciós költséggel járna, mint hogy más gyermekét neveljék fel. Mikor a babák illetve a mamák érdekeit is számításba vesszük, az anonim babák génjeinek kell elterjedniük.

Az emberi csecsemők mindenesetre az álcázás mestereinek tűnnek. Mikor egy felmérés során külső megfigyelőkét arra kértek, hogy párosítsák össze a képeken látható csecsemőket és az apákat, szinte ugyanakkora eredményt értek el, mintha a párosítást a véletlenre bízták volna.

Sőt egyenesen úgy tűnik, mintha az újszülöttek egyes vonásai kifejezetten a névtelenségüket erősítenék - állítja Mark Pagel evolúcióbiológus, a Readingi Egyetem munkatársa. Véleménye szerint az európai újszülöttekre oly gyakran jellemző szőke haj és kék szem oka bizonyos gének születéskor történő "kikapcsolódása".

"Kiköpött apja"

Az anyák és a csecsemők tehát ügyesen túljártak a férfiak eszén, és mindenki boldog. Vagy mégsem? Ha minden csecsemő egyforma, és az apák bizonytalanok, kevesebbet energiát áldoznak a gyermekre, függetlenül attól, hogy a nemzés munkáját maguk végezték-e vagy sem.

A kételkedés ezen utolsó felhőinek elhessegetése már az anyákra marad, amit szívesen meg is tesznek azzal, hogy felemlegetik az apa és a kicsi közti hasonlóságot - állítja Bressan. A kutatónő matematikai modellje szerint az apa számára is hasznos stratégia lehet elhinni ezeket az állításokat és növelni a gondoskodást.

Denson McLain, a Georgia Souther University ökológusa írja: "Az apa számára nagyobb 'kárt' okoz, ha szkeptikus gyermeke iránt, mint amennyibe valaki más gyermekének a fölnevelése kerül."

McLain vizsgálatai megmutatták, hogy az anyák gyakrabban hozzák szóba a csecsemő és az apa közötti hasonlóságát az apa és annak rokonai jelenlétében, ezzel szemben amikor nincsenek jelen, az anya szinte soha nem "dicsekszik".

Pagel mindazonáltal szkeptikusabb. A sugárzó melegség, amit az apák akkor éreznek, amikor azt hallják, hogy a kicsi szája vagy szeme "egészen az övék", talán nem több, mint az "esendő emberi hiúság" - vélekedett.

[origo]