Áttörés az emberi terápiás klónozásban

Vágólapra másolva!
Egy amerikai cég közölte az utóbbi évek azon kutatási eredményeit, amelyek segítségével nagy hatékonysággal vált lehetővé az emberi embrionális őssejtek klónozással történő előállítása.
Vágólapra másolva!

Az emberi embrió sikeres klónozásáról, ami tudományos áttörést jelent, az Advanced Cell Technology nevű, Massachusetts állambeli biotechnológiai vállalat tudományos fejlesztési alelnöke, Robert Lanza számolt be. A megvalósítás úgy történt, hogy petesejtből eltávolították a DNS-t, és azt a felnőtt szervezet bőrsejtjének sejtmagjából kivont DNS-sel helyettesítették. Az embrió növekedésnek indult, mintha spermium termékenyítette volna meg, de ahelyett, hogy emberi magzattá fejlődött volna, egyszerűen sejtek "sejtlabdaszerű" halmazává nőtt.

Azt egyelőre nem közölte a vállalat, hogy magát a klónozás jelen esetbeli tényleges célját, vagyis őssejteknek az embrióból történő kivonását sikerült-e megvalósítani. Az őssejt olyan sejt, amely a kifejlett szervezet bármilyen fajta sejtjévé fejlődhet. Az olyan, "teljes értékűnek" tekinthető őssejteket, amelyekből idegsejtek is fejlődhetnek, emberi embrióból lehet nyerni. (A "majdnem teljes értékű", úgynevezett "idegsejt mínusz" őssejtek másként is nyerhetők, de azok értelemszerűen nem hasznosíthatók az idegi megbetegedések kezelését célzó kutatások során.)

A cég reményei szerint az őssejtkutatás révén idővel "testreszabott" kezelés válik lehetővé számos betegségfajta esetén, ide sorolva egyebek közt a cukorbajt, a szélütést, a rákot, az AIDS-et, valamint az olyan neurodegeneratív rendellenességeket, mint amilyen a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór. (A gyógyítás az elképzelések szerint úgy valósulhatna meg, hogy az egyén őssejtjeiből keletkeznének a megbetegedett szerv "rossz sejtjei" helyett a szükséges "jó sejtek".)

Michael West, az Advanced Cell Technology (ACT) igazgatója az NBC tévének adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a most végrehajtott kísérlet során tudományos, biológiai értelemben nem egyedi emberi életet reprodukáltak az embrióklónozással, hanem csupán lemásolt élő sejtek csoportját hozták létre. "Nem emberi élet, hanem csupán sejtélet keletkezett."

Az ACT konkrét céljaitól függetlenül sokan - erkölcsi, részben valláserkölcsi kiindulópontból, jogi szempontokat is hangoztatva - rendkívül aggályosnak tartják az emberi embrió klónozását, mert az mintegy "ugródeszka" lehet a kifejlett emberi lények "másolásához", "többszörözéséhez".

Az amerikai törvényhozás - számos más országgal ellentétben - még nem mondott ki általános tilalmat a humán klónozásra, de ilyen értelmű javaslat a szenátus előtt fekszik. Korábban George Bush amerikai elnök szövetségi finanszírozási tilalmat mondott ki az olyan kutatásokra, amelyek további embrionális őssejtek előállítására irányulnak, a világ különböző laboratóriumaiban már most rendelkezésre álló, egyes összesítések szerint mintegy hatvan őssejtkultúrán túlmenően. Tudományos körökben vitatott, hogy a most rendelkezésre álló őssejtmennyiség elég lehet-e az összes olyan szükséges kutatás elvégzéséhez, ami a fent említett gyógyászati célok megvalósítását szolgálja.

korábbi írásaink: Klón-dosszié

Az őssejtek aranykora - a jövő gyógyászatának nagy ígérete