Negatív a génkezelt élelmiszerek megítélése

Vágólapra másolva!
Az emberek többsége károsnak tartja a génkezelést.
Vágólapra másolva!

A felnőtt lakosság kétharmada ismeri az élelmiszerek génkezelésének fogalmát, és az eljárást inkább károsnak tartja, mint előnyösnek - többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet az étkezési szokásokról készített.

A GfK vizsgálata szerint, az 50 évesek és idősebbek között többen vélekednek kritikusan a génkezelésről mint a fiatalabbak.

Iskolai végzettség szempontjából a képzettség növekedésével egyre kisebb arányban tartják hátrányosnak a génkezelést.

A kutatók megállapítása szerint az anyagi helyzetet tekintve az alacsonyabb jövedelmű háztartásokban élők véleménye negatívabb, mint a magasabb jövedelemmel rendelkezőké.

A Gfk ezer, reprezentatív módon kiválasztott személyt kérdezett meg arról, hogy milyen érzéseket kelt bennük, ha egy élelmiszer génkezelt.

A kérdésre 1-től 5-ig terjedő skálán lévő számmal lehetett válaszolni, az 1-es osztályzat a kifejezetten káros, az 5-ös a kifejezetten előnyös volt. A kapott válaszok átlaga 2,2 volt.

Figyelemre méltó, hogy a válaszadók 35 százaléka nem ismerte a génkezelés fogalmát.