Ennek főleg az asszonyok között volt nagy jelentősége, hiszen a szeretet, a barátság és a könyörületesség erejével fűzte össze a női közösséget, és erősítette a kapcsolatokat. 

A szülés szociális természete még hangsúlyosabb lett Észak-Amerikában a XVIII. és a XIX. század folyamán, amikor megindult a bevándorlás Európából. 

A szekereken, fakunyhókban és kis faluközösségekben élő asszonyok fokozottan átélték női rokonaiktól való elszigeteltséget. Az ismerősöknek esetenként hatalmas utat kellett megtenniük, hogy együtt lehessenek egy gyermek megszületésekor. Csak a kölcsönös segítségre számíthattak.

 A szomszédos farmokon lakó asszonyok összegyűltek, hogy segítsenek egymáson, mert tudták, hogy a következő gyermekük születésekor a szomszédok fogják őket segíteni: átjönnek ágytakarót és gyermekruhát varrni, átvállalják a házimunkát és a ház körüli gazdaság gondjait a szülés után mindaddig, amíg az anya újra munkaképes nem lesz.

Amint a bevándorlók megvetették a lábukat az új kontinensen, és sikereket értek el a gazdasági és üzleti életben, elpártoltak a régi, európai szülési módot képviselő bábáktól és férfi orvosokhoz fordultak.

A szülészeti praxis nagyon vonzó volt az akkori orvosok számára, mert, ha egy családban már világra segítettek egy gyermeket, nagy volt a valószínűsége, hogy a család háziorvosává is válhattak.

Ha orvost hívtak a szüléshez, akkor is kívánatos volt, hogy legalább egy nő jelen  legyen, és segédkezzen. Ha csak kevés asszonyt tudtak segítségül hívni, akkor a férjre is szükség volt: az anya az ő ölében ülve adott életet a gyermeknek.

A szülő nő a saját otthonában sosem volt kitéve annak, hogy a körülötte tébláboló egyének megbámulják, vagy annak, hogy az orvos, aki ellenőrzi és beavatkozásával irányítja  a szülést, úgy tekintsen a testére, mint potenciálisan hibás szaporodógépezetre, mint a szerelő az autó motorjára...

A szülés évezredei

Szülés a középkorban

Szülési pozíciók

Sződy Judit

[origo]