A hideg miatt kukázni kényszerülnek a madarak

Vágólapra másolva!
A kemény tél, a befagyott vizek a Dél-Alföldön komoly megpróbáltatás elé állítják a madarakat, amelyek gyakorta szokatlan helyeken tűnnek fel, táplálék után kutatva.
Vágólapra másolva!

Kis kárókatonák

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjától Kókai Károly elmondta, hogy a dél-magyarországi folyókon, tavakon alig akad jégmentes, szabad vízfelület.

Az Alsó-Tiszán is csak néhány kisebb-nagyobb lék van, emiatt aztán Szeged és az országhatár között az ilyenkor szokásos ezer-ezerkétszáz tőkésréce helyett alig háromszáz-négyszáz tart ki a folyón.

A bukórécék közül mindössze néhány kerceréce, barátréce és halevő kis bukó maradt a Tisza alsó szakaszán, s a kis vöcsök is a néhány léknél próbál kitelelni.

A Tisza szegedi és mártélyi szakaszán egy félénk, ritka vízimadár, a kis kárókatona bukkant fel.

Ez a halászmadár feleakkora testű, mint közönséges rokona, a kormorán, errefelé csak kóborló faj, ugyanis a Hortobágyon fészkel.

A szegedi Fehértó csatornái a helyenként áramló víz miatt egy-két négyzetméteren nem fagytak be, ezek a szabad vízfelületek a megmaradás lehetőségét jelentik néhány vízimadárnak, köztük két rokon fajnak, a guvatnak és a vízityúknak.

Pehelyrécék

Ezek a zömök testű madarak a náddal benőtt, sekélyesebb vizekben szeretnek lépkedni, de ha szükséges, a mélyebb, nyíltabb vízen is átúsznak, repülni viszont ritkán látni őket.

A Fehértavon telel át pár jégmadár is apró halakra vadászva, s éjszakázó helyül választja a tavat néhány nyári lúd és nagy lilik.

Otthagyták viszont a vizeket a sirályok, és a szeméttelepeken keresik élelmüket: a Szegedhez közeli sándorfalvi úti szeméttelepen a vetési varjak társaságában több ezer sirályt lehet mostanában megfigyelni.

A ragadozó madarak közül a madarakra vadászó kis sólymot kevésbé zavarja a szokatlan hideg, felbukkant néhány példánya a szegedi Fehértavon, a Baktói legelőn és a tömörkényi Csaj-tavon.

A kicsiny rágcsálókra vadászók életét már jobban megnehezíti a hó és a jég, ennek ellenére a nálunk ritka téli vendégként nyilvántartott réti fülesbagoly szokatlanul nagy számban és tőle szokatlan helyeken van jelen.

Gólyatöcs

Általában a füves pusztákat kedveli, ezért lepődtek meg a szakemberek, amikor a szegedi Fehértavon észlelték.

A Csanádi pusztákon harminc, a mártélyi Barci réten pedig tizenöt réti fülesbagoly vadászgat.

Legkevésbé a magevő énekes madarakat viseli meg a kemény tél, hiszen táplálékuk általában elegendő mennyiségben áll rendelkezésükre.

Csongrádban ezen a télen szokatlanul nagy csapatokban jelentek meg a süvöltők és a fenyőpintyek.

Nem kis meglepetést okozva két csicsörke is itt telel át; ez az apró, sárga színű pintyféle vonuló madár, általában csak március végén tér vissza Magyarországra a Földközi-tengernél lévő telelőhelyéről.

A képeket Tar Attila készítette