Vágólapra másolva!
Nagyböjti üzenetében a pápa a technikai fejlődés morális kérdéseiről beszélt.
Vágólapra másolva!

II. János Pál pápa arra figyelmeztette híveit, hogy a tudományos fejlődésnek lehetnek morális szempontból elfogadhatatlan tényezői.

A pápa arra figyelmeztetett, hogy az "élet fáját" nem szabad háborgatni, és a genetika területének lépései a római katolikus egyház számára morális szempontból elfogadhatatlanok lehetnek.

A vallási vezető szavai szerint az élet ajándék, és akkor is "ugyanolyan érték, ha szenvedés jellemzi és súlyos korlátok közé van szorítva".

"Az orvostudomány és a biotechnológia eredményei időnként arra késztethetik az embert, hogy a saját teremtőjét lássa önmagában, ami arra csábít, hogy megbolygassa az élet fáját."

"Fontos hangsúlyozni továbbá azt is, hogy nem fogadható el minden morális szempontból csak azért, mert technikailag kivitelezhető" - fogalmazott a pápa.

Az élőlények szervezetének genetikai módosítása ellen nagyböjti üzenetében szólalt fel az egyházfő.

Könyvajánlat:

Abba pater - II. János Pál pápa