Csimpánz és ember: mégis óriási a különbség

Brit kutatók szerint a két faj között 160 ezer olyan genetikai eltérés lehet, amelyek szerepet játszottak az eltérő környezeti tényezőkhöz történő alkalmazkodásban.

Az evolúcióbiológusok egyik központi problémája, hogy két hasonló faj genetikai eltéréseinek hányadrésze köszönhető a természetes szelekciónak, s mekkora származik a véletlenszerű genetikai sodródásból? A Nature 2002. február 28-ai számában a University of Sussex (Nagy-Britannia) kutatói az arányt 45:55-re becsülik (Nick G.C. Smith and Adam Eyre-Walker: Adaptive Protein Evolution in Drosophila, Nature, 415, 1022-1024).

Az ember és a csimpánzok DNS-állományának bázissorrendje (szekvenciája) kevesebb mint 2%-ban tér el egymástól. Ez nem tűnik soknak, ám mégis körülbelül 350 ezer aminosavnyi (a fehérjék alkotórészei) különbséget jelent. Alapvető kérdés, hogy e különbségek közül mennyi az igazán fontos, vagyis mennyi az, amely valóban szerepet játszott az eltérő környezeti tényezőkhöz történő alkalmazkodásban? Másképpen fogalmazva: a különbségek hányadrésze adaptív jellegű, azaz hányadrésze köszönhető a természetes szelekciónak, s hányadrésze semleges, véletlenszerűen fennmaradt változás?

Nick Smith és Adam Eyre-Walker két rovarfaj összehasonlításával próbáltak választ találni a kérdésre. Az egyik a genetikusok kedvenc kísérleti állata, a Drosophila melanogaster (ecetmuslica), míg a másik annak egy közeli rokona, a Drosophila yakuba volt. A két faj fejlődése mintegy 6 millió éve válhatott el egymástól, vagyis akkor, amikor szétvált az emberek és csimpánzok kialakulásához vezető út is. A két rovarfaj közötti genetikai különbségek mennyisége is igen hasonló az ember és a csimpánzok esetéhez.

A DNS-szekvenciák elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a különbségek 45%-a a természetes szelekció során alakult ki. Amennyiben ez az arány az ember-csimpánz esetre is igaz, akkor mintegy 160 ezer olyan aminosav-különbség létezik bennünk legközelebbi rokonainkhoz képest, amely adaptív jellegű, azaz segítette emberként való fennmaradásunkat. Ez kis része ugyan az egész genetikai állománynak, ám mégis hatalmas mennyiségű eltérés.

S. T.