Prozac és rák: lehetséges kapcsolat

Vágólapra másolva!
Összefüggés lehet egyes antidepresszánsok szedése és a rák kialakulása között.
Vágólapra másolva!

Brit kutatók keddi bejelentése szerint az egyik legismertebb antidepresszáns, a Prozac és más hasonló szerek elméletileg elősegíthetik egyes tumorok kialakulását, mivel gátolják a szervezet saját tumorellenes tevékenységét.

A fenti kijelentés alapjául szolgáló kutatásokat John Gordon professzor (University of Birmingham) vezette. Gordon és munkatársai laboratóriumi sejttenyészetekkel folytatott kísérleteik során azt találták, hogy a szerotonin nevű idegi ingerület-átvivő anyag szerepet játszik a rákos sejtek egyes típusainak öngyilkosságában. A Prozac és más hasonló antidepresszánsok viszont "jelentősen gátolhatják ezt a folyamatot", mivel működésük lényegi eleme, hogy gátolják a sejtek szerotonin-felvételét.

Gordon azonban hozzátette: a káros hatásra egyelőre nincs bizonyíték az orvosi gyakorlatban, s nem lehet megmondani, hogy ez a gátló hatás élő közegben, az emberi szervezetben is fellép-e.

Az eredmény várhatóan így is lángra lobbantja az ezen az elven működő antidepresszánsok körüli korábbi vitákat. Az 1980-as évek végén megjelent gyógyszerek depressziósok millióin segítettek, s a gyógyszeripar egyik legnagyobb sikertörténetévé váltak. A Prozacot gyártó cég szerint a gyógyszerrel klinikai próbák ezreit végezték el, s jelenleg mintegy 40 millióan szedik világszerte - s nem találtak a rákkal való összefüggést.

Gordon és munkatársai a Blood c. szaklapban közölték eredményeiket. A kutatások további izgalmas vonatkozása, hogy elméletileg lehetővé válik egy szerotoninhoz hasonló tumorellenes gyógyszer kifejlesztése, illetve fény derülhet a "pozitív gondolkodás" (ami részben a szerotonin-szinttel függ össze) és a rák elleni eredményesebb harc kapcsolatára. "A mechanizmus, amelynek során a szerotonin bejuthat a rákos sejtekbe és azokat öngyilkosságra késztetheti, egy közvetlen párbeszédet sugall az agy és az immunrendszer között" - mondja Gordon.

Ajánlat:

5-Hydroxytryptamine drives apoptosis in biopsylike Burkitt lymphoma cells: reversal by selective serotonin reuptake inhibitors
Az eredményről beszámoló szakmai cikk kivonata a Blood c. szaklapban (a teljes szöveg csak díj ellenében érhető el).

Korábban az [origo]-ban:

Vigyázat, törékeny!
Néha azt szeretném, ha Vigyázat, törékeny! felirat lenne a homlokomra ragasztva - olvashatjuk Elizabeth Wurtzel Prozac-ország című könyvében. A Fiatalon és depressziósan Amerikában alcímet viselő könyv 1994-ben jelent meg, és a közelmúltban került a boltokba a magyar kiadás is. A könyv váratlanul nagy sikert, érdeklődést és szenvedélyes reakciókat váltott ki.

Nem hiányzik a könyvtárából? Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország