Rokonaink mészárlásának tilalma

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az európai állatkertek évi 125 millió látogatójára támaszkodva most először igyekeznek Európában és Afrikában politikai nyomást kifejtve fellépni az emberszabású majmok és más veszélyeztetett vadállatok húsával való kereskedelem ellen. Az Európai Állatkertek Szövetsége, más állatvédő szervezetekkel egyetemben a múlt év novemberében 1,5 millió állatkert-látogató aláírásával megerősített petíciót nyújtott be Brüsszelben az Európai Unió parlamentjéhez.

A fakitermelő vállalatok által az esőerdőkben vágott utakon a vadászok az erdők legrejtettebb zugaiba is eljutnak, ahol emberszabású majmok, elefántok, madarak és csúszómászók élnek. A lelőtt állatok húsát aztán a piacokon értékesítik. Becslés szerint egyedül Közép- és Nyugat-Afrika erdeiből évente négymillió tonna vadhús kerül ki. A Vadcsimpánz Alapítvány attól tart, hogy a csimpánzokat, bonobókat és gorillákat 10-20 éven belül kipusztítják.