Új genetika könyv a világ tíz legjobb ismeretterjesztő könyve között

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A könyvet bemutatja: Dr. Falus András akadémikus, a SOTE Genetikai-, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója.

Matt Ridley: Génjeink - Egy faj önéletrajza 23 fejezetben

Korunk természettudományos világképének egyik legkihívóbb eleme, legtöbb félreértéssel és félremagyarázással terhelt tudományága a genetika. A napról napra változó és bővülő ismeretek, az orvos-biológia tudományágában szinte először kerülnek ennyire a mindennapi közérdeklődés homlokterébe. A genetika-genomika-géntechnológia-génmanipuláció szavak bevonultak az újságok szalagcímeinek szókincsébe, ahol gyakran borzongató hangulatot keltve, valami titokzatos, misztikus varázsló hangulatot árasztanak. Hirtelen sokaknak lett véleménye a genetikáról, s nem kevesen - ha nem is tudják pontosan, miről is van szó - biztonságképpen nem értenek egyet a genetika lehetőségeinek alkalmazásával.
Szinte botránykő lett a genetika, valami bűnös, összeesküvő, sanda tartalom lengi be a gyakran rosszul kommunikált témát. A szakemberek menekülnek az oly sokszor banális sztereotípiákat kérdező, prekoncepciót takaró, álszakértő újságírói kérdésektől, és ami a lényeg, a közvélemény elégtelen vagy rossz tájékoztatást kap.

Matt Ridley könyve reveláció a területen. E sorok írója sok éve oktat genetikát, és az első kézhezvétel után alig volt képes letenni a könyvet. A szerző könnyed rálátással, csevegő közvetlenséggel, nagyon alapos és naprakész tájékozódással vezeti az olvasót. Barangolunk a genetika mesebirodalmában, a tudomány-történettől a tegnapi újsághírig és szinte észrevétlenül kapjuk a legkorszerűbb szemléletet, a pazar stílussal megírt tényanyagot, tapogatjuk ki a genetika határait és futurológiai izgalmakkal lesünk be a genetika/genomika holnapjába. A könyv fejezetei egy-egy kromoszóma ürügyén egyes génekről és a mögöttük húzódó orvosi, társadalmi, emocionális kérdésekről szólnak. Ridley egyszerre képes nagyon személyes és elegánsan objektív lenni. Témái óriási területet ölelnek fel, egyidejűleg provokatívak és szintetikusak. Konkrét tények és analógiák kapcsán többek között olvasunk az élet eredetéről, a genetika tudós óriásairól, gyógyíthatatlan agyi betegségekről és allergiáról, az emberi intelligenciáról és a nyelvészetről. "Önző" gének és genetikai "őslények", vércsoportantigének és betegségasszociációik, súlyos gyerekbetegségek és a prion-okozta elváltozások színes világa tárul az olvasó elé. Szó esik a pszichoimmunológia és az elmebetegségek genetikai hátterének legújabb megismeréseiről is, de Ridley, helyesen, nem tart az eugénia kétes hangulatú problémakörétől sem. Olvasunk az elhízásról, a daganatkeletkezés és a rákterápia legújabb elképzeléseiről, valamint a szex genetikai vonatkozásairól is.

Ridley örömmel adja át a genetikai kutatás kiemelt, sokrétű eredményeit, de egyben minden mondatával elveti a tudományos redukcionizmust, nem gondolja, hogy az élő rendszerek minden kérdése levezethető a gének illetve a DNS/mRNS/fehérjék szintjére. "A gének nem azért vannak, hogy betegek legyünk" - írja. A tények és a vélemények megfelelő kezelése, a világkép befogadó filozófiája és az alapos lexikális tudás együttesen kiemelkedő mű megszületését eredményezte.

Matt Ridley lelkesen szereti a tudományt, szereti a genetikát, és látható örömét leli abban, hogy az olvasót a saját pártjára állítsa. Mesél és tanít, helyére teszi a genetika eredményeit, demisztifikálja és rangjára emeli a jelen tudást, s teszi ezt anélkül, hogy relativizálná azt. Leleplezi és nevetségessé teszi a tudományt démonizálni akaró, vagy bálványimádat tárgyává silányító áltudományt. Világosan érzékelteti a holnap, holnapután szédítő perspektíváját, a genomika elképesztő paradigmaváltását, ez szkeptikus nézeteinek megismerése révén válik igazán hitelessé az olvasó számára.

A szellemes stílus, a gördülékeny, anekdotizáló témakezelés és az imponáló tudás elegye a kitűnő ismeretterjesztő művet igazi, bestsellerré teszi, amit jól érzékeltet, hogy ez a könyv bekerült a világ tíz legjobb ismeretterjesztő könyve közé, a Top Ten-be.

Falus András

A könyvet kiadja az Akkord kiadó

Részlet a könyvből:

DNS-ujjlenyomatok: egy csodálatosan pontos módszer
A DNS-ujjlenyomatok mára a törvényszéki orvostan legmegbízhatóbb és leghatásosabb eszközei váltak. Az eljárás csodálatosan pontos és megbízható, s alkalmazható a testnedvek kis mintái, még orrváladék, köpet, haj vagy régi holttest csontjainak esetében is.

A Génjeink c. könyvet megrendelheti a FókuszOnline könyváruházban