Ősi levelek a dínókról

Vágólapra másolva!
A dinoszauruszok hőhalálát fosszilis levelek is bizonyítják.
Vágólapra másolva!

Új bizonyítékok támasztják alá azt az elképzelést, hogy a 65 millió évvel ezelőtti nagy fajkihalást - többek között a dinoszauruszok pusztulását - kozmikus katasztrófa okozta.

A becsapódási elmélet jelenleg igen erős lábakon áll, még a feltételezett krátert is megtalálták a Yucatán-félszigeten. A konkurens elméletek közül a legerősebb az, amely az indiai Dekkán-fennsík nagy lávaömléseit okolja az éghajlatváltozásért. Mint arról néhány napja beszámoltunk, egy korábbi - és az eddigi legnagyobb - fajkihalást éppen a tűzhányó-tevékenységgel magyarázza egy brit kutatócsoport.

David Beerling professzor és munkatársai (Sheffield University) 65 millió éves üledékekben talált fosszilis leveleket vizsgáltak, s ezek segítségével próbálták megbecsülni a szén-dioxid-szint akkori változását. Ehhez fosszilis gingkókon (páfrányfenyőket) és korabeli fenyőkön tanulmányozták a levelek gázcserenyílásainak számát (a növény ezeken keresztül veszi fel a gázt a légkörből). Minél kevesebb a gázcserenyílás, annál nagyobb a légkör a szén-dioxid-tartalma. Adataikat élő növényeken folytatott kísérletek eredményeivel kombinálták, s számítógépes szimulációval dolgozták fel.

Eredményeik is bizonyítják, hogy a kréta időszak végén valóban drámai és igen gyors emelkedés történt a légköri szén-dioxid szintjében: a gáz mennyisége a becsapódást követő 10 ezer év alatt mintegy ötszörösére növekedett. Ilyen jellegű változást csak egy nagy becsapódó test okozhatott, amely mészkőtömegek milliárd tonnáit párologtatta el, hatalmas mennyiségű szén-dioxidot juttatva a légkörbe. Az üvegházhatású gáz katasztrofális mértékű globális felmelegedést okozott - a szimulációk alapján 7,5 fokosat! -, amihez a nagy hüllők és még számtalan élőlény nem tudott alkalmazkodni.

A kutatók szerint a tűzhányó-elmélet nem tudja indokolni e gyors változást, mivel az indiai bazaltplatók kétmillió év alatt képződtek.

Korábban az [origo]-ban:

Gigászi lávaömlések okozhatták a legnagyobb fajkihalást
2002.06.11. Elképzelhető, hogy a másfél kilométer vastagságban szétterült lávafeltörések okozták 250 millió évvel ezelőtt a Földön akkor élt csaknem összes élőlény kipusztulását.