Amerikai kutatók megállapítása szerint a rovarok párosodásában kulcsszerepet játszó hormon rövidítheti meg az egyedek várható élettartamát. A furcsa jelenség az emberre is igaz lehet.

Jens Rolff és Michael Siva-Jothy ( University of Sheffield , Nagy-Britannia) a házi lisztbogárral ( Tenebrio molitor ) végezték kísérleteiket. Megállapították, hogy egy a párosodás után felszabaduló hormon hátrányosan érinti egy olyan enzim aktivitását, amely alapvető szerepet tölt be az immunrendszer normális működésében.

(Konkrétan az ún. juvenilis hormonról, egy kulcsfontosságú reproduktív hormonról van szó, amely a fenol-oxidáz enzim szintjét a vizsgált egyedekben kevesebb mint felére csökkentette a szűz egyedek enzimszintjéhez képest.)

A bogarak ezért fogékonyabbá válnak a fertőzésekre, s kisebb esélyük marad a hosszú életre. A legrosszabb kilátásokkal a legtöbbet párzó - vagyis evolúciós értelemben a legnagyobb sikerre számító - egyedek rendelkeznek e tekintetben. A maga módján logikus is a dolog: a szaporodási kötelezettségeiknek már bőven eleget tevő egyedekre genetikai értelemben már nincs szükség.

Régóta tudják, hogy a rovarok párosodása megrövidítheti az élettartamot, ám most először derült fény a háttérben álló okok egyikére. A kutatók szerint ugyanez a mechanizmus más élőlények, így az ember esetében is jelen lehet, és segíthet annak magyarázatában, miért terjed számos betegség igen könnyen szexuális úton. Az evolúciós magyarázat azonban természetesen nem alkalmazható direkt módon.

A felfedezés gyakorlati jelentősége, hogy a rovarirtás a párzási időszak alatt lehet a leghatékonyabb, amikor az állatok ekkor a legkevésbé ellenállóak a mérgekkel szemben.

Korábban:

Női libidófokozók: célpont a G-pont

[origo]