Túlélheti az őserdőt az orangután

Vágólapra másolva!
Új remény nyílt a kihalófélben lévő emberszabású majomfaj, az orangután túlélésére. A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy természetes élőhelyük, az őserdő pusztulása esetén alkalmazkodni tudnak a megváltozó körülményekhez.
Vágólapra másolva!

A Hutan (Erdő) nevet viselő malajziai nem kormányzati szervezet francia főemlőskutatói a Borneó szigetén lévő Sabah szövetségi államban végezték megfigyeléseiket.

Indonéz szakértők korábban figyelmeztettek arra, hogy az orangutánok természetes élőhelyük, az őserdők visszaszorulása miatt tíz éven belül kihalhatnak. (Az őserdőket a földművelés térhódítása, az erdőtüzek pusztítják, a majomállományt az orvvadászok is ritkítják.)

Az orangutánok egyik élőhelye Borneó, ez a részben Indonézia, részben Malajzia, illetve Brunei által birtokolt sziget, a másik az Indonéziához tartozó Szumátra szigete.

A Hutan a malajziai környezetvédelmi minisztériummal együttműködve 1998 óta tanulmányozza Sabah állam orángutánjait és megállapította, hogy ez a majomfaj nemcsak az őserdőben képes túlélésre, hanem a másodlagos erdőkben is.

Marc Ancrenaz, a Sukauban lévő kutatóközpont francia tudósa azonban óvatos: szerinte még túl korai határozottan kimondani, hogy az őserdőn kívül is képesek fennmaradni. Ahhoz, hogy ezt biztonsággal állíthassuk, még legalább tizenöt évi kutatómunkára van szükség - mondja.

Az előzetes eredmények mégis kellemes meglepetést okoztak ahhoz a korábbi állásponthoz képes, amely az indonéziai orangutánok túlélését kizárta az őserdők pusztulása esetén. A Malajziában tapasztalt eltérő helyzetet a majom alpopulációk biológiai eltérései magyarázhatják.

Becslések szerint az utóbbi tíz évben felére csökkent az orangutánok száma. Borneón mintegy 15-20 ezer, Szumátra szigetén pedig 10 ezer példány él még belőlük. Egy majomnőstény éveket tölt kicsinyei felnevelésével. A mintegy negyven évig élő példányok csupán négy-öt majombébit hoznak világra, s ennek szintén szerepe van a majomfaj ritka előfordulásában.

Eredeti élőhelyén, az őserdőben az orangután alapvetően gyümölccsel táplálkozik. A Sabah államban lévő Kinabatangan térség másodlagos erdőiben élő populáció egyedei azonban változatosabb étrendet tartanak, előszeretettel fogyasztanak abból a 300 növényfajból is, amelyek az elsődleges erdőkben, az őserdőkben ritkaságszámba mennek.

Mindez bizonyíték arra, hogy "vörös szőrű rokonunk" legalábbis Borneón képes az alkalmazkodásra, és táplálkozásában a gyümölcs egy részét zöld levelekkel helyettesíti. Ennek ellenére a orangután továbbra is alapvetően gyümölcsevő és túlélése jórészt az őserdőben fellelhető gyümölcsöktől függ.