Hova tűnt a balatoni hínár?

Néhány éve arról beszéltek, a fürdőzők érdekében irtani kellene a hínárt. Mára azonban - úgymond önmagától - megfogyatkozott. A part közelében, a csónakkikötők pangó vizében találkozhatunk vele, de a mélyebb vízrétegekben már szinte expedíciót kell indítani fellelésükhöz.

A Balatoni Limnológiai Intézet kutatói azt vizsgálják, hogy melyek azok a vízmélységek, ahol a hínár a Balatonban még megtalálható. Vannak olyan fajok is, amelyek 3 méteres mélységben is előfordulnak. Ezek megtalálásához bizony búvárruhába kell öltözniük.

Forrás: ORIGO

Csonka Péter felvétele

A korábbi megfigyelések szerint a hínár mennyisége függ az algáktól. Ha sok az alga, leárnyékolja a felszínt, így romlanak a hínár életfeltételei. Az elmúlt években azonban csökkent a Balaton eutrofizációja, kevesebb lett az alga, tehát jobban fejlődhetne a hínár. Ám a tihanyi kutatók is azt tapasztalják, hogy a hínár egyre kevesebb, annak ellenére, hogy több fény jut az alsóbb vízrétegekbe.

Tóth Viktor biológus műholdas helymeghatározó rendszer (GPS) segítségével feltérképezi azokat a helyeket, ahol még előfordulnak a mélyebb vízrétegekben élő hínárfajok. Mintát is gyűjt belőlük, hogy laboratóriumában, mesterséges fényviszonyok között tenyéssze tovább őket. A mintákat tartalmazó edénykéket különböző fényáteresztő fóliákkal takartan helyezi a fitotronba, azaz leutánozza a Balaton különböző vízmélységében uralkodó fényviszonyokat. Mindeközben méri a kísérletben tenyésző hínárminták fotoszintézisét és légzését.

Kinek hiányzik a hínár a Balatonban? A fürdőzőknek biztosan nem. De a biológusok arra figyelmeztetnek, hogy egy ilyen sekély vizű tóban is szükség van változatos élőhelyekre, s ebben bizony kitüntetett szerepük van a hínarasoknak is. Mert a Balaton csak akkor marad egészséges élő rendszer, akkor nyújt búvó- és ívóhelyet, megfelelő táplálékot lakóinak, ha nem csak az ember kényelmi szempontja érvényesülnek. Éppen ezért vizsgálják a hínarasok elhelyezkedését, a hínármezők változását évről évre, hogy megismerjék fejlődésük törvényszerűségeit.

A tihanyi kutatók a másik veszélyeztetett életközösséget, a partmenti nádasokat is behatóan vizsgálják. Azt sajnos évtizedek óta tapasztaljuk, hogy a balatoni nádasok - amelyek Európa-szerte ritkaságszámba mennek - nagyon megfogyatkoztak. Ebben döntő szerepe volt a tó "körbebetonozásának", s ma is az emberi tevékenység a nádasok egészségét legjobban veszélyeztető tényező. Így például a stégépítések, amelyek megbontják a nádas struktúráját. Éppen azokat az alacsonyabb, de sokkal keményebb szárú nádrészleteket érintik elsősorban, amelyek mintegy "ütközőzónaként" felfogják a szelet és hullámverést a kevésbé ellenálló, 3-4 méter magasra is megnövő nádak előtt. Balaton-szerte látható ennek hatása, amikor a nádfal nem egyenletes, hanem nagy, akár ötven méteres beöblösödésekkel nyúlik a vízbe.
 
A csopaki mintaterületen rendszeres méréseket végeznek a tihanyi kutatók. Így ellenőrzik például a nádszálak levegőzését - ez nagyon jellemző adata a nád gyökérzetének, a rhizomának. Azt figyelték meg, hogy az utóbbi egy-két évben itt a nádas nem pusztult tovább, sőt, néhány méternyit előrehúzódott a Balatonban. Talán ez is jelzi, hogy kevesebb a szennyezőanyag a vízben, s a kutatók szerint a más szempontból hátrányos vízszintcsökkenés a nádasok fejlődésére jótékonyan hat.

Delta