Éltető elemünk: a víz

Vágólapra másolva!
Ízelítő A Delta július 20-i, szombati adásának tartalmából:
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO · Hova tűnt a balatoni hínár? Emberöltővel ezelőtt irtani akarták a balatoni hínárt, ma már sokhelyütt szinte expedíciót kell indítani a hínarasok keresésére. A Balatoni Limnológiai Intézet Kutatói szerint a tó egészséges életéhez szükség van a mélyvizi hinarasokra.

· Ultrahangos segítség a delfineknek. Naponta több száz delfion pusztul el a halászhálókba keveredve. Rajtuk segít az az ultrahangos szerkezet, amelyet angol kutatók fejlesztettek ki.

Forrás: ORIGO · A XVI: századi hajósélet titkai. Holland hajóroncsot találtak Sri lanka partjai mellett, minden eddiginél gazdagabb leletanyaggal. A közelben múzeum épül a középkori hajózás tanulmányozására.

· Az emberelőd nyomai a vízbe vezetnek? Magyar búvárok mélytengeri merülései is erősíteni látszanak azt a feltevést, hogy az emberi evolúció kezdetén több közünk lehetett a vízhez, mint más főemlősöknek.

· Tiszta vizet a tengerekbe! Az EU országokban új módszerekkel kísérleteznek, hogy ne kerülhessen tisztítatlan szennyvíz a tengerekbe.