Napóleon katonái halálra fagytak

 A földi maradványok elemzésekor kiderült, Napóleon mintegy 1700 katonájával a fagy, az éhség és a járványok végeztek.

A hírről beszámoló napilapok felidézik, hogy miután Napóleon villámháborús álmai 1812. december elején végleg szertefoszlottak, katonáinak visszavonulót rendelt el. A mínusz 39 fokos hidegben csupán három nap alatt 20-40 ezren pusztultak el.

189 évvel később egy korábban a szovjet hadsereg kezelésében lévő területen egy bevásárlóközpont építésekor emberi csontokat fordított ki a földből a kotrógép. A fagyott talajban csak idén februárban tudtak tovább ásni, és egyre több csont került napvilágra. Ekkor keresték meg Rimantas Jankauskast, a vilniusi orvostudományi egyetem anatómia és antropológia professzorát.

Már korábban ismert volt, hogy a napóleoni Grande Armée katonái valahol Vilnius környékén nyugszanak, s mint azt augusztusban már megírtuk, a feltárás során a Vilniusi Egyetem kutatói összegyűjtötték, és alaposan megvizsgálták a csontokat. Kiderült, hogy a megtalált katonák legtöbbje nem halt erőszakos halált.

A tudósok a csontok szerkezetéből megállapították, hogy az áldozatok végzetét elsősorban a fagy és az éhínség okozta, no meg az annak következtében fellépő járványok, elsősorban a hastífusz és a kolera.

Sok katona haláltusájában összekuporodott és kővé dermedt kötegként hajították a sírba. Az oroszok járvány kitörésétől tartottak a franciák tömeges halála után, a vilniusiak pedig attól féltek, hogy a rengeteg hulla elégetése levegőhiányt okozna. A halott katonákat ezért kivonszolták a városból, és behányták azokba a sírokba, amelyeket még a visszavonuló franciák ástak ki.

Jankauskas és négy kollégája most, 2002 október elején a vilniusi egyetem anatómiatermében óvatosan fémtaligákra önti a fekete és szürke szemeteszsákokba csomagolt, földdel kevert emberi maradványokat, egyenként lekefélgeti a csontokat, és megpróbálja őket meghatározni.

Kísérletet tesznke az egyének "összeállítására", a hátborzongató kirakójáték azonban nem mindig sikerül. A katonák gyakran nagyon fiatalok voltak, többségük húszas évei elején járt, de Jankauskas talált már egy tizenöt éveset is köztük. A legidősebb katona negyvenes éveit taposta. Magasságuk megfelelt az akkoriban szokásosnak: a legnyurgább 1,85 méterre nőtt.

Női csontokat is találtak, vélhetően a katonákat kísérő örömlányokét.

A katonasapkák maradványainak tanúsága szerint a halál rangfokozatra tekintet nélkül aratott soraikban: egyszerű közkatonát és tiszteket egyaránt elragadott - feltéve, hogy hinni lehet a rangjelzéseknek: az egyenruha akkortájt többnyire már csak egy szövetdarab volt. A didergő katonák valószínűleg lehúzták halott társaikról a ruhákat, hogy magukra öltve átmelegedjenek.

Sebesült katonát alig találni, néhányuk sípcsontján azonban vágás látható: "A fosztogatók megpróbálták lemetszeni a megfagyottak testéről a cipőt" - vélekedik Jankauskas.

A porózus csontokból arra lehet következtetni, hogy sokuk vérbajos volt. Néhány állkapcson olyan különlegességet fedezett fel a litván professzor, amelyet mostanáig csak tankönyvekben látott: a felső és alsó fogsor között a zápfogakban egy kör alakú bemélyedés van: "túl erősen rágcsálták pipájukat".

Franciaországban a lelet nemcsak a médiában talált nagy visszhangra. Egészen meglepő módon, rengeteg telefon érkezett, a telefonálók szerették volna megtudni, hogy esetleg nem egyik ősüket találták-e meg. Az egyes személyek azonosítása és nemzetiségük pontos meghatározása azonban már nem lehetséges.

A kihantolt katonák földi maradványait várhatóan az ősszel helyezik végső nyugalomra az I. világháborús vilniusi katonatemetőben.