A mindennapi problémákkal szembeni küzdelem hatására jelentkező krónikus stressz emberek százmillióit érinti. Szervezetünkben ilyenkor olyan hormonok lépnek működésbe, amelyek hatása rövid távon pozitív, ám hosszúra nyúló jelenlétük toxikus lehet. Így talán nem is meglepő, hogy a lelki nyomás csökkentésére alkalmazott stresszoldó stratégiák - meditáció, jóga, különböző relaxációs gyakorlatok - a testre nehezedő terhelést is enyhítik.

A stresszre adott fizikai válasz - a "támadj vagy menekülj" reakció - minden bizonnyal egy oly korban fejlődött ki, amikor elődeinknek nap mint nap szembe kellett nézniük az életüket fenyegető veszélyekkel. Közvetlen veszély - mondjuk egy kardfogú tigris vagy egy bunkósbotot lengető ellenséges Homo erectus - esetén a szervezetnek azonnali választ kellett adnia: megvédeni magát vagy menekülni.

A rémült agy ilyenkor jelzéseket küld a mellékveséknek, hogy válasszanak ki hormonokat, így adrenalint és glukokortikoidokat (mellékvesekéreg-hormon), valamint az idegsejteknek, hogy szabadítsanak fel noradrelint. Ezek az erőteljes anyagok élesebbé teszik az érzékeket, feszesebbé az izmokat, felgyorsítják a szívverést és megemelik a vércukorszintet, vegyis energiát juttatnak a szervezetbe. Mikor aztán a veszély elmúlik, a stresszreakció is enyhül.

Bár a modern világban a stressz általában más alakban jelenik meg, a támadj-vagy-menekülj reakció nem változott. Egyes esetekben még mindig hasznos - egy sokat követelő munka büszkeséggel tölthet el minket, s a kezdeti lámpalázból óriási siker születhet. De a "modern" stressz a legtöbbször nem pillanatnyi lefolyású, és olyan helyzetekben jelenik meg, amikor sem támadni, sem menekülni nem tudunk - egy ostoba főnök, az idegőrlő közlekedés, egy viharos kapcsolat vagy egy rettenetes munkatárs mind azt az érzést ébreszthetik bennünk, hogy egész életünk irányíthatatlanná vált.

Míg a stresszhormonok nem maradhatnak örökké ilyen magas szinten, a glukokortikoidok annál inkább. A kortizol különös mértékben károsíthatja az immunrendszert, szélesre nyitva a kaput a fertőző betegségek és a rák előtt. A stressz hatása mindazonáltal rendkívül nehezen mérhető. Egyes vizsgálatok semmilyen hatást nem mutattak ki. Más kutatók ugyanakkor elgondolkoztató eredményekre jutottak.

Dr. David Spiegel, a Stanford Egyetem Pszcihoszociális Kezelési Laboratóriumának igazgatója pikkelysömörös pácienseket vizsgáló tanulmányt idéz, amelyben a betegek azon csoportja, amelyik rendszeresen meditált, gyorsabban gyógyult. Más vizsgálatok szerint a társas kapcsolatok szerteágazó hálózata csökkenti a szervezet kortizolszintjét. Végül ismerünk olyan felméréseket, amelyek szerint a rendszeres imádkozás meghosszabbítja az életet, míg a mellrákkal küzdők közül jobbak az életesélyei azoknak, akik optimisták, illetve akik a betegségük miatt érzett dühöt ki tudják fejezni.

A fentiekhez hasonló pozitív eredmények biztatóak, egyben bizonyos kockázatot is képviselnek. Elképzelhető például, hogy a meditáló betegek saját magukat okolják, ha állapotuk nem javul elég gyorsan. A súlyos betegségekkel szemben ráadásul a stresszcsökkentés valószínűleg csak korlátozott eredményt hoz a hagyományos orvosi kezeléshez képest. De amennyiben a meditáció, az ima vagy a relaxációs technikák egy kicsit is enyhítik a immunrendszerre nehezedő nyomást, az évek során ez mindenképp egészségesebb életet jelent.

[origo]