Vizsgálat az újszülöttek őssejtjeinek begyűjtéséről

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi tárca országos vizsgálatot indít annak megismerésére, hogy az egészségügyi intézményekben milyen körülmények között nyernek újszülöttek köldökzsinórvéréből őssejtet, azt követően pedig az anyagot hogyan szállítják és tárolják.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatnál külön figyelmet fordítanak arra, hogy a köldökvérből származó őssejtek levétele előtt megfelelően tájékoztatják-e a szülőket a felhasználás lehetőségeiről - nyilatkozta Kereszty Éva, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője. Az újszülöttek életében később esetleg bekövetkező betegségek gyógyításához ma sokan 20-25 évre szóló megoldásnak mondják a köldökzsinórvérből származó őssejtek felhasználását, jóllehet a köldökzsinórsejtek fagyasztóban legfeljebb 10 évig tárolhatók, azt követően általában tönkremennek.

Az őssejtek aranykora - a jövő gyógyászatának nagy ígérete/tudomany/elet/20010701azossejtek.htmlA jövő gyógyászatának egyik legígéretesebb területe a sejtterápia, az őssejtek alkalmazása. E bizonyos fejlődési irányokba még nem, vagy csak kevéssé elkötelezett sejtek szaporításával és fejlődésük irányításával számos betegség válhat kezelhetővé és gyógyíthatóvá. Az [origo] dossziéja az orvosbiológiai kutatások egyik leggyorsabban fejlődő és etikai szempontból egyik

Különböző kormány- és miniszteri rendeletek szabályozzák az őssejtekkel kapcsolatos tevékenységeket. Az őssejtekkel kapcsolatos eljárásokra a transzplantáció szabályai alkalmazhatók, így őssejtek külföldre juttatásához az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) engedélye szükséges még azokban az esetekben is, ha valaki saját későbbi felhasználásra, egyénileg juttatja ki a vért - magyarázta Kereszty Éva. Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) ez évi állásfoglalása szerint az őssejt-levételeket és tárolásokat az orvosbiológiai kutatások szerint kell megszervezni, tehát a testület egyetértése nélkül az ÁNTSZ nem adhat rájuk engedélyt. Szintén rendelet rögzíti, hogy mely intézmények jogosultak őssejt-levételére. Ezek a budapesti Szent László Kórház, a volt hematológiai intézet, amely már az Országos Gyógyintézeti Központ része, a miskolci kórház és az illetékes pécsi egyetemi klinika.

Mint korábban arról hírt adtunk, több magyar magáncég próbálkozott üzleti alapon újszülöttek köldökzsinórvéréből nyert őssejtek külföldi tárolásával, ám a hatóságok nem adtak erre engedélyt. Ennek ellenére egy cég tavaly több mint 900 csecsemő őssejtjeit juttatta külföldre - holott nincs engedélye.