Elektromos sokk depresszió ellen

Vágólapra másolva!
Nagyon is helyénvaló lehet elektromos sokkot alkalmazni depresszió kezelésére - állítja egy brit tanulmány.
Vágólapra másolva!

Rövid ideig tartó depressziós állapot esetén az elektromos sokkolással részben jobb eredmény érhető el, mint a gyógyszeres kezeléssel - fejtette ki a The Lancet brit orvosi szaklap legújabb számában John Geddes, az oxfordi egyetem professzora.

Geddes és az általa vezetett kutatócsoport elektromos sokk-kezelésekről készült 73 tanulmányt vizsgált felül. Megállapították, hogy az összesen 256 páciensen alkalmazott elektromos sokk-kezelés több tanulmány szerint is jóval hatásosabbnak bizonyult a látszatkezelésnél. Mi több, az 1144 páciensen elvégzett elektromos sokk-kezelésről beszámoló több tanulmány is arra a megállapításra jutott, hogy azzal lényegesen jobb eredményeket értek el, mint a pszichoterápiás gyógyszeres kezeléssel.

A kutatók azon mérték le az elektromos sokk-kezelés eredményességét, hogy megvizsgálták, menyiben fejlődött vissza a depresszió közvetlenül a kezelés után és mennyivel fél év elteltével. A szakértők ezeket az eredményeket bizonyítható tudományos alapnak tekintik elektromos sokk alkalmazásához a depresszió bizonyos eseteinél, jóllehet nem lehet eltekinteni attól, hogy a kezelést kapcsolatba hozzák a páciens emlékezőképességének esetleges beszűkülésével.