Az őssejtek felhasználhatósága hamarosan valósággá válik

Vágólapra másolva!
Falus András immunológus, a Mindentudás Egyeteme előadója volt a Társalgó vendége. A professzor úrtól többek között megtudhattuk, hogyan lett immunológussá, vagy hogy milyen kilátásai lehetnek egy biológus hallgatónak és a SARS-vírusnak.
Vágólapra másolva!

Önnek mi a véleménye az atípusos tüdőgyulladásról? Meddig tart? Hány áldozat lesz? Hogy végződik? Sikerül megállítani? (KMarci14)

- A SARS vírusa egy eddig is ismert víruscsalád új tagjaként jelent meg. Járványtani szempontból szinte várható volt már új vírusvariánsok megjelenése. Az atípusos tüdőgyulladás néhány ezer fertőzöttje, illetve a betegségben elhunytak jellegzetességei új kérdéseket vetnek föl. Például május 30-án megjelent az az információ, miszerint a torontói, illetve vietnami variánsok több ponton is eltérnek egymástól. A magam részéről optimista vagyok a tekintetben, hogy hamarosan megfelelő védőoltás áll rendelkezésre, és a járványban érintettek száma tovább csökken.

Hogy áll az AIDS-kutatás? Van-e előrelépés ezen a területen? (Robin)
- Óriási erőfeszítésekkel folyik a kutatás világszerte. Bár nem foglalkozom közvetlenül az AIDS-szel, azt tudom, hogy egészen újszerű védőoltás-stratégiák bevezetése várható hamarosan. Mégis, a hatalmas anyagi és szellemi ráfordítás eddig nem hozta meg várt eredményét.

A SARS-vírus ellen mennyi idő múlva várható a védőoltás? A HIV-vel miért nem tud mit kezdeni a genomika? (protein53)
- A SARS-vírus teljes szekvenciája áprilisban jelent meg, egy hét múlva már peptidkönyvtárakban "turkáltak" a kutatók, megfelelő céltábla-antigéneket keresvén. Ebben az esetben igen optimista vagyok. A HIV legnagyobb "trükkje", hogy az immunrendszert gyengíti, azaz sokkal nehezebb megfelelően "felturbózni" a szervezet válaszát.

A keménydrogok rombolják az immunrendszerünket? Ha igen, akkor mennyire és hogyan? (homesick_alien)
- A kábítószerek nem csak immunrendszerünkre, hanem lényegében minden élettani működésünkre hosszabb vagy rövidebb távon mindenképpen károsan hatnak.

Mit tudna mondani az autoimmun betegségekről? Egy ismerősöm nagyon megjárta vele. (cool)
- Az immunrendszer, ha jól működik, megkülönbözteti a saját-nem saját anyagokat. Ennek nagyon bonyolult mechanizmusa van, és minden, ami bonyolult, könnyen elromlik. Az autoimmun betegségek olyan kóros immunválaszt jelentenek, ahol saját sejtjeinket, szöveteinket károsítja az immunválasz.

Tisztelt Falus Úr! Én Chron-beteg vagyok (22,5 éves), és szeretném tudni, hogy mik a kilátások a végleges gyógyulásra, állítólag a Chron is autoimmun betegség. Köszönöm válaszát. (GaBRIeL_ai)
- A Crohn-betegség számos változata ismert, a bélrendszer idült gyulladással járó elváltozása. Ma már sok gyógyszeres terápiát használnak a betegség tüneteinek enyhítésére.