Nyúlszájat okozhat az anya dohányzása

Vágólapra másolva!
Egy nemrégiben elkészült tanulmány első alkalommal fedett föl szoros összefüggést a köznyelvben nyúlszájként ismeretes veleszületett ajakdeformáció és az állapotos anya dohányzása között.
Vágólapra másolva!

A WHO megbízásából Peter Mossey professzor (Dundee University's Dental School) által végzett kutatás szerint ha az anya a terhesség korai szakaszában dohányzik, háromszorosára emelkedhet születendő gyermekénél az ajakhasadék (nyúlszáj) kialakulásának kockázata.

A magzat szájpadlása a terhesség 6-8. hetében, azon belül is 48 óra alatt fejlődik ki, ez az idő ebből a szempontból tehát kritikusnak mondható. A helyzetet alapvetően nehezíti, hogy "a nők ebben az időszakban gyakran még nincsenek is tudatában terhességüknek, így épp a kritikus időszakban bátran dohányoznak" - mutatott rá a professzor.

Jóllehet azzal tisztában vagyunk, milyen veszélyekkel jár a dohányzás saját szervezetünkre nézve, az kevésbé ismeretes, milyen konkrét veszélyei vannak az állapotos anyák dohányzásának a magzatot illetően.

A tanulmány, amelynek során skóciai, az angliai manchesteri, illetve liverpooli anyáktól vettek adatokat kimutatta, hogy azoknak az anyáknak, akiknek a gyermeke ajakrepedéssel született, 42,1 százaléka dohányzott terhessége első harmadában, míg az ilyen probléma nélkül született gyermekek édesanyjai között ez az arány csak 23,8% volt. A tanulmány arra is rámutatott, hogy minél több cigarettát szívott el valaki az említett kritikus időszakban, annál nagyobb volt gyermekénél az ajakhasadék esélye.

Mossey professzor jelentős áttörésnek nevezte az anyai dohányzás és az ajakhasadék kialakulása közti összefüggés felismerését, és megerősítette, az adatgyűjtést és kutatást további országokra kiterjesztve folytatja tovább.