HIV: fertőzési rekord 2003-ban

Vágólapra másolva!
Az UNAids és a WHO-mutató szerint 2003-ban 5 millió új HIV-fertőzöttel számolhatunk, ami a várakozásoknak megfelelően minden korábbinál nagyobb szám. Minden nap körülbelül 14 ezer ember kapja meg a halálos kórokozót. A becslések szerint idén mintegy 3 millió áldozatot szed az AIDS.
Vágólapra másolva!

Az AIDS december 1-i világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentések körülbelül 40 millió HIV-fertőzöttről és AIDS-es betegről számolnak be, amiből körülbelül 2,5 millió gyerek.

Továbbra is Afrika a leginkább sújtott terület: a szubszaharai részen a lakosság közel 30%-a fertőzött. Az új fertőzések kétharmada, a halálesetek háromnegyede itt következik be. Az egyes országok között az abszolút számokat tekintve Dél-Afrika áll a vezető helyen, mintegy 5,3 millió fertőzöttel, illetve beteggel, míg a relatív fertőzöttség Botswanában eléri a 39%-os értéket - írja a BBC.

Az egyre pontosabb adatok megerősítik a korábbi előrejelzéseket, így a következő években újabb nagy esetszám várható: különösen Ázsiában és Kelet-Európában fognak meredeken emelkedni a fertőzöttségi és halálozási mutatók, főképp az intravénás droghasználat és a nem biztonságos szex miatt.

Bővebben az AIDS-rőlhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/001/679/index.html

Továbbra is alapvető probléma, hogy a leginkább érintett területeken nem hozzáférhetők a méregdrága gyógyszerek, nem létezik hatékony védőoltás, és nem fektetnek kellő súlyt a megelőzésre. Az UNAids és WHO új terve szerint 2005-ig legalább 3 millió emberhez kell eljuttatni a vírusellenes gyógyszereket. A terv részleteit az AIDS világnapján hozzák nyilvánosságra.