AIDS és szex: óvatos és őszinte magyarok

Vágólapra másolva!
Egy nemzetközi óvszergyártó cég az AIDS-világnap kapcsán közölte a szexuális szokásokkal kapcsolatos felmérésének eredményeit. Az elsősorban a fiatalokra koncentráló kutatás a világ 34 országát, köztük Magyarországot is érintette.
Vágólapra másolva!

Az idei kutatás az interneten zajlott le, így sikerült a korábbi háromszorosára, 150 ezer főre növelni a felmérésben résztvevők számát. Egy-egy országból minimum ezer embernek kellett kitölteni a kérdőívet ahhoz, hogy értékelhető eredmények legyenek. A minél pontosabb végeredmény érdekében a résztvevők arányának megfelelően súlyozták az egyes országokban született adatokat. A korábbi évek gyakorlatához képest a kutatók idén figyelmüket elsősorban a fiatalokra irányították.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy hányan szeretkeztek már védekezés nélkül új partnerrel. Az eredmények - mint ahogy a többi kérdésnél is - nagyon különbözőek voltak az egyes országokban. Átlagosan 10 emberből 4 (egész pontosan 41%) állította azt, hogy védekezés nélkül létesített szexuális kapcsolatot ismeretlen partnerrel, de Csehországban ez az arány elérte a 65%-ot, míg hazánk - régiónkból kiemelkedve - a lista első felében végzett, 24%-al. Az örök csábító szerepében tetszelgő olaszok bizonyultak a legóvatosabbnak, akik közül csupán minden ötödik követte már el ezt a kockázatos akciót életében.

Óvszer nélkül új partnerrel a válaszadók több mint egyharmada (36%) szeretkezett. Ez az érték Kínában volt a legmagasabb (70%), Magyarország az átlagnál némileg jobban szerepelt (32%), míg a szenvedélyes franciákról kiderült, hogy ők a legóvatosabbak (9%).

A kutatók azt is vizsgálták, hogy leginkább honnan szerzünk szexre vonatkozó értesüléseket. A nemzetközi átlaghoz képest talán itt voltak a legnagyobbak az eltérések. Míg általánosságban a magazinok és a könyvek majdnem egyenlő arányban bizonyultak a leghasznosabb információforrásnak (21, ill. 20%), Magyarországon az újságoknál (12%) közel háromszor népszerűbbek voltak a könyvek (35%). Hazánk jelenlegi internet-hozzáférési statisztikáinak ismeretében nem lepődhetünk meg azon, hogy a nemzetközi trendhez képest nálunk kevesebb mint kétharmadnyian használták a világhálót erre a célra.

A tévé és a rádió esetében nincsenek nagy különbségek (5%, illetve 1% világszerte és 5% ill. 0% Magyarországon), de a szüleinktől, illetve barátainktól szerzett információk már hűen tükrözik az egyes társadalmak szexuális témákhoz viszonyuló nyíltságát. Meglehetősen kevesen, átlagosan minden tizenhatodik ember (6%) a szüleit, és valamivel többen, majdnem minden hatodik (15%) résztvevő a barátait tartotta a leghasznosabb tanácsadóknak. A liberalizmusáról híres Hollandiában azonban a nemzetközi átlaghoz képest közel háromszor annyian (17%) fordultak apjukhoz vagy anyjukhoz ez ügyben, míg a hong-kongiak és tajvaniak közül csak minden századik tette meg ugyanezt. A mediterrán államokban sokkal kisebb problémát okoz a szex témájának baráti körben történő említése, legalábbis ezt mutatja, hogy a spanyolok és az olaszok a nemzetközi átlagot messze meghaladóan (30%, illetve 39%) fordultak társaikhoz ebben a kérdésben.