Macskaivartalanítási kampány márciusban

Vágólapra másolva!
Az idén is meghirdette immár hagyományos macskaivartalanítási kampányát a Magyar Állatorvosi Kamara. A "hadjárat" során a kamara ajánlását elfogadó állatorvosok 20 százalékkal olcsóbban végzik el a szükséges műtéteket.
Vágólapra másolva!

Hazánkban számtalan kóbor macskával találkozhatunk. Az utcán kóborló nőstények évente több almot is rakhatnak, amihez nem kis mértékben a szabadon kijáró házi kedvencek is hozzájárulnak. A kiscicák nagy része halálra van ítélve az utcai rideg környezetben, az életben maradt példányok pedig folytatják az utcai állatok nehéz sorsát.

Lorászkó Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara Állatvédelmi Bizottságának elnöke elmondta, hogy a kamara ajánlását követő állatorvosi rendelőkben a petefészek eltávolítása az infúziós kezeléssel együtt közel 12 ezer, míg a méh eltávolítása 14 ezer forintba kerül márciusban.

A Magyar Állatorvosi Kamara immár ötödik éve hirdeti meg ezt a kampányt, melynek során kizárólag macskák ivartalanításával foglalkoznak. A közelmúlt állatkínzással kapcsolatos aláírásgyűjtő akciója a lakosság állatvédelmi érzékenységére utal, így a rendelők sok macskatulajdonos megjelenésére számítanak a márciusi kampány során - mondta Lorászkó Gábor.

A felhívás azonban nem kötelező érvényű, mivel az állatorvosi szakmában is a versenyszabályok érvényesek. Ennek ellenére az Állatorvosi Kamara azt tanácsolja, hogy a gazdák forduljanak állatorvosukhoz, mivel az elmúlt években is folytak hasonló, sikeres akciók. Az ivartalanítás költségei azokban a rendelőkben sem lényegesen magasabb, amelyek nem csatlakoznak a kezdeményezéshez. Ugyan a szakma szabadáras, az Állatorvosi Kamarában úgy tudják, hogy a legtöbb rendelőben lényegesen nem tér el a beavatkozások ára a Kamara által megszabott alapárától.

Az ivartalanítás a hat hónapnál idősebb macskákon végezhető el. A beavatkozás előtt fél napig nem ehet a macska. A műtét utáni felépülés mindössze egy-két napot vesz igénybe. Az ivartalanítást teljes érzéstelenítés mellett végzik, és a műtét után a macska több betegség ellen védő oltást is kap.

Az Állatorvosi Kamara közleménye szerint az ivartalanításnak káros következményei nincsenek. Az ivartalanított macskák automatikusan nem is híznak el. A műtét után azonban kényelmesebb életmódot élnek, ezért nincs szükségük annyi táplálékra, mint az ivartalanítás előtt. A macska ételadagjának csökkentésével tehát megelőzhető az elhízás.