Chip csiga-idegsejtekkel - Delta-ajánló

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Közeledünk a kvantumszámítógépekhez
Egy fiatal magyar fizikus, dr. Domokos Péter (az idei Talentum-díj egyik díjazottja) új módszert dolgozott ki az atomok hűtésére, megközelítve az abszolút nulla fokot. Ebben a hőmérséklettartományban az atomok már hullámként viselkednek (mint ahogyan a fény), és mozgásukat pontosan irányítani és ellenőrizni is lehet. Már elkészültek az első atomchipek, amelyekben az atomok a kívánt irányba mozgathatók. A parányi áramköri elemek alkalmazása gyökeres változást okoz majd a hétköznapi életünk minden területén.

Forrás: [origo]

Csiga-chip
A Max Planck Intézet biokémiai kutatórészlegében elsőként sikerült csiga-idegsejteket számítógépes chipekkel összekötni úgy, hogy a rendszer két héten át életben maradt a tápoldatban. Több ezer kapcsolódási pontot alakítottak ki a közös hálózatban. A kutatók célja elsősorban az adatok tárolásának és feldolgozásának megértése, amely később elvezethet a tanulás folyamatának megfejtéséhez is.

Vékonybél-kapszula
A vékonybél eddig soha nem látott 3-4 méteres szakaszát mutatja meg belülről egy új eszköz, a kapszulányi méretű minikamera. A lenyelhető miniatűr kamera 8 órán át másodpercenként két felvételt készít a tápcsatorna - eddig az orvosok elöl is rejtve maradt - szakaszáról. A kíméletes eszköz nagy segítséget nyújthat a vékonybél betegségeinek felderízésében.

Mini szélerőművek
Japánban egyre több helyen használják a kis léptékű, szélmeghajtású turbinákat, amelyek még a városi házsorok között kószáló gyenge és változó irányú szeleket is képesek hasznosítani. Ezek az új berendezések független áramforrás gyanánt biztosítják a kisfogyasztók, például az utcai lámpák elektromosáram-szükségletét.


Forrás: [origo]

Múltidéző cseppkövek
Az insbrucki egyetem kutatói a cseppkövek vizsgálatával keresik a választ a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre. A cseppkőképződés idején leszivárgott vízben oldott anyagok izotópösszetételének az elemzése a barlangok zárt világa feletti környezet korábbi éghajlatáról tudósít. A több százezer éves képződmények elárulják, hogy dús vegetáció vagy kopár gleccserek jellemezték a tájat, s milyen ütemben változott az éghajlat, mielőtt az emberi behatások érvényesültek.

Részletek a Delta május 9-i adásában (vasárnap, 14.10 - mtv)