Az immunrendszer gyenge pontja

Vágólapra másolva!
A bal agyfélteke nem csak a beszéd központja, de az immunrendszer működésére is kihat. Károsodása esetén az ember fogékonyabbá válik a fertőzésekkel szemben - derült ki epilepsziás betegeken végzett vizsgálatok során.
Vágólapra másolva!

Az Annals of Neurology című szakfolyóiratban megjelent eredmények szerint a bal agyfélteke sérülése, műtéte gyengíti, az ellenkező féltekén bekövetkező változás ellenben erősíti az immunrendszert. A kutatást vezető Kimford Meador rámutat arra, hogy a jelenlegi eredmények csak a jobbkezes emberek esetén helytálló, míg a többieknél ennek fordítottja lehet igaz.

Vizsgálatok

A University of Georgetown klinikáján 22 olyan epilepsziás beteget vizsgáltak, akiknek a jobb, vagy bal agyfélteke egy részét betegségük súlyossága miatt korábban el kellett távolítani. Azon jobbkezes betegeknél, akiknek az agy bal oldalát érintette a kezelés, jelentősen csökkent a szervezet védekező mechanizmusában kulcsfontosságú sejtek, az ún. limfociták, valamint T-sejtek száma. A többi személynél ellenben ezek száma növekedett. Feltehetően ez a magyarázata annak a már korábban tapasztalt jelenségnek, hogy a bal agyféltekét érintő agyvérzésen átesett személyek hajlamosabbak a fertőző betegségekre, mint mások.

Az, hogy az agyi folyamatok miként szabályozzák az immunrendszer működését, jelenlég meg nem tisztázott, ezért a témában további kutatási eredmények várhatóak.

Cseh Júlia