Ólom okozta skizofrénia

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatóknak sikerült összefüggést találniuk a környezetünket terhelő mérgek és a skizofrénia között.
Vágólapra másolva!

A Columbia Egyetem egy kutatócsoportja kiértékelte 20 ezer amerikai nő hatvanas évekből származó vérmintáját. A nők egy része élete hosszabb szakaszában forgalmas útvonalak mellett lakott, és ki volt téve a gépkocsik kipufogógázának és az akkor még ólmozott benzin hatásának. Az eredmények szerint az ő vérükben magas volt az ólomtartalom. Az ilyen anyáktól született gyermekek a megfigyelések szerint a többiekénél kétszer nagyobb arányban betegedtek meg skizofréniában.

A kutatók úgy vélik, hogy az ólom megzavarja az embriók agyában a fejlődésnek azt a fázisát, amelyben az idegsejtek egymással kapcsolódnak. Amennyiben ez a föltevés megerősítést nyer, úgy fontos lépés lehet a skizofrénia okának kiderítésében.