Megtalálták az arcvakság okát

Vágólapra másolva!
Bármilyen hihetetlen, élnek köztünk emberek, akik úgy sétálnak el az utcán legjobb barátaik, sőt még családtagjaik mellett is, hogy arcukról nem ismerik fel őket, legföljebb testtartásukról, jellegzetes ruhadarabjaikról.
Vágólapra másolva!

A prosopagnosiának nevezett betegségnek most német szakemberek Münsterben megtalálták az okát, méghozzá egy olyan kutató, Thomas Grüter vezetésével, aki maga is szenvedő alanya a betegségnek.

A kutatások során az is kiderült, hogy egyes családokon belül több családtagnál is megjelenik a szindróma. Az ok pedig nem más, mint egyetlen domináns gén. Korábban úgy vélték, hogy a betegség valamilyen agykárosodással, pl. stroke-kal állhat összefüggésben A kutatók most azon dolgoznak, hogy beazonosítsák ezt a bizonyos gént és megállapítsák, hogyan hat az agyműködésre.

A betegség korai felismerése azért is fontos, mert korábban sok arcvakságban szenvedő gyereket autistaként próbáltak kezelni. E hiányosságuk miatt sokuk küzdött társadalmi beilleszkedési zavarokkal. Az is kiderült, hogy a korábban gondoltnál jóval többen szenvednek arcvakságban. Grüter kérdőíveket küldött ki 576 münsteri biológus egyetemi hallgatónak és 2 százalékukról kiderült, hogy valamilyen fokú prosopagnosia-szimptómát mutatnak.

(Természet Világa)