Új felfedezés az állati kultúráról

Vágólapra másolva!
Egy csimpánzcsapatnál megfigyelték, hogy amikor eszközt használnak a táplálék megszerzésében, ragaszkodnak ahhoz a trükkhöz, amit a csapat többi tagjánál látnak. Ez azt mutatja, hogy a csapaton belül egy olyan kulturális normát követnek, amit társaiktól tanulnak (szociális tanulás). A kutatók szerint ez újabb bizonyítéka lehet annak, hogy a csimpánzok rendelkeznek a kultúra nagyon egyszerű kezdeményével - írja a Nature online hírszolgálata.
Vágólapra másolva!

Az állatoknál korlátozottan ugyan, de számos kulturális ismertetőjelt találunk: például regionális dialektusok és hagyományképzés fedezhető fel sok madár dalában, a delfinek és bálnák énekében. A hozzánk leginkább hasonló csimpánzokról régóta tudjuk, hogy számtalan bonyolult viselkedésmintázattal rendelkeznek, ilyen például az eszközhasználat vagy a kurkászás. Ez alapján régóta feltételezték, hogy a csimpánzpopulációk hagyományokat képesek fenntartani, az emberhez hasonló módon, egymás utánzásával.

A szociális tanulásra bizonyítékot találni azonban nagyon nehéz feladat. Ha látjuk, amint egy csimpánz figyeli a társát, ez még egyáltalán nem bizonyítja, hogy tanul is tőle valamit. És ha elkezdi használni ugyanazt a módszert, amit egy másik csimpánz is használ, ez még mindig lehet véletlen egybeesés.

A megoldás egy ellenőrzött környezetben végrehajtott kísérlet, ami arra irányul, hogy a fogságban tartott csimpánzok el tudnak-e indítani a csoporton belül egy kulturális tradíciót és azt fent tudják-e tartani.

A kísérlet során egy szőlőszemet helyeztek el egy dobozban felállított emelvényre úgy, hogy a csimpánzok nem férhettek hozzá kézzel. Ezek után két csimpánznak két különböző módszert tanítottak meg a szőlőszem kiszabadítására. Az egyik egy bot segítségével megtanulta letolni az emelvényről a szőlőszem leesését meggátoló torlaszt, a másik a botot használva felemelte a torlaszt, így szabadította ki a szőlőt.

Miután betanították a két csimpánzt, visszaengedték őket saját csoportjukba. A csoport tagjai a várakozásoknak megfelelően azt a módszert kezdték el használni, amit ellestek a betanított társuktól. A harmadik, ún. kontrollcsoportban, ahol nem volt betanított csimpánz, az állatok nem tudták megszerezni az ételt.

A szőlőszem kiszabadítása közben néhány csimpánz önkéntelenül rájött a másik alternatívára, és használta is azt egy ideig, de két hónap elteltével a legtöbb állat visszatért a csoportja módszeréhez. Ez különösen fontos eredmény azon csimpánzok esetében, akik eredetileg a torlasz felemelését tanulták meg, mivel ez a módszer sokkal kevésbé természetes a csimpánzoknál, mint a másik, a torlasz eltolása. A kutatás vezetője, Andrew Whiten (University of St Andrews in Fife, UK) szerint ez egy sokkal erősebb szociális tanulási hajlamra mutat rá, mint amit eredetileg tesztelni akartak. Ez lehet az első bizonyítéka annak, hogy állatok egymást utánozva felvesznek és fenntartanak egy hagyományt.

Selmeczi Anna