Emberre allergiás macskák

Vágólapra másolva!
Köztudott, hogy a hobbiállatok az emberre nézve nem teljesen veszélytelenek: légzési problémákat okozhatnak, illetve komolyabb allergiát is kiválthatnak. Arról azonban eddig kevés szó esett, hogy háziállataink is ki vannak téve az emberi környezet allergénjeinek.
Vágólapra másolva!

A macskák - ugyanúgy, mint az ember - allergiásak lehetnek a cigarettafüstre, a háziporra, az emberi bőr levált hámsejtjeire, a pollenre, illetve az elhanyagolt macskaalomra. A University of Edinburgh's Hospital for Small Animals (Skócia) kisállatkórház kutatói összefüggést keresnek a macskák asztmatikus megbetegedései és az ún. Mycoplasma-fertőzés között, mely kapcsolatot emberben már korábban kimutattak.

A "macskaasztma" nem ritka betegség: minden 200 macskából 1 szenved tőle, a sziámi macskáknál pedig még magasabb ez az arány. Az állatoknak légzési nehézségeik, köhögési rohamaik vannak, hasonlóan, mint az embernél. "Észrevettük, hogy amikor az allergiás macskákat beszállították a kórházba, az asztmatikus tünetek nagymértékben enyhültek. Ez is bizonyítja, hogy az állat emberi környezetből történő kiszakításával megszűnik az allergénekkel való találkozás. A granulumos macskaalom újságpapír-alapú alomra történő cserélése szintén javíthatja az asztmás macskák állapotát " - mondta Dr. Nicki Reed, a Royal School of Veterinary (Skócia) egyik kutatója.

Az eredmények alapján az edinburgh-i kutatócsoport azt tűzte ki feladatául, hogy igazolják az összefüggést a macskaasztma és a Mycoplasma-fertőzések között, illetve megpróbáljanak hatékony gyógymódot kifejleszteni rá.

Kedvencünktől is megbetegedhetünkhttp://origo.hu/allatbarat/20040910kedvencunktol.html2800 euró lesz az antiallergén cicahttp://origo.hu/allatbarat/200411172800.htmlMacskaszőr allergia ellen macskát kell tartani!http://origo.hu/allatbarat/20041011macskaszor.html