"Csak abban bízom, hogy végre észhez térünk" - Jane Goodall-lal beszélgettünk

2008.02.13. 8:02

Töretlen kitartással járja a világot, hogy mindannyiunkat személyes cselekvésre buzdítson bolygónk élővilágának védelmében, támogatja a radikális aktivizmust, bár úgy véli, az ő ereje a meggyőzésben van. Sejti, miben hibázott Dian Fossey, s elárulta, hogy olykor vágyakozva gondol a Tanganyika-tó partján a csimpánzok között eltöltött évekre. Jane Goodall főemlőskutató fél évszázada kezdte meg munkáját Afrikában, s mára már világméretű humanitárius és környezetvédelmi szervezetet működtet. Február 11-én este telt házas előadást tartott az ELTE-n; előtte a budapesti állatkertben beszélgettünk vele.

- Folyamatosan úton van, egy évben 300 napon át utazik. Legutóbb három éve járt Magyarországon. Milyen benyomásokat szerzett?

Igazi öröm látni, hogy három év alatt mennyi minden változott a budapesti állatkertben, és hogy a főemlősök házát most is bővítik. Mielőtt Afrikába indultam volna, egy évig a londoni állatkertben dolgoztam, ahol mindösszesen két csimpánz élt apró betonketrecbe szorítva. Visszatekintve: akkoriban még nagyon keveset tudtam a csimpánzokról. Azóta egyébként az állatkertek nagy részében már arra törekszenek, hogy a lehetőségekhez képest megfelelő körülményeket biztosítsanak az emberszabásúaknak. Az állatkertekben élő főemlősökkel szemben a vadonban, a főemlősfajok eredeti élőhelyein viszont drámai a helyzet. A Kelet-Ázsiában honos orangutánok, az afrikai erdőkben élő bonobók, azaz törpecsimpánzok vagy a Közép-Afrika esőerdeiben megmaradt hegyi gorillák napjai meg vannak számlálva, mára nagyon közel kerültek a kipusztuláshoz.

A Jane Goodall Intézet ma már 26 országban működik, és munkájának egy jelentős része abból áll, hogy a fogságban élő emberszabásúak életkörülményein javítson, ahol szükséges, de ennél még fontosabb az élőhelyük védelme. Mivel az emberszabásúak a világon mindenütt az ember tőszomszédságában élnek, különösen fontos, hogy bevonjuk a helyieket a fajvédelembe, hogy megértessük velük az ügy jelentőségét és azt, hogy a közös munka nem csak a környezet szempontjából, de számukra is gyümölcsöző lehet - javulhatnak életkörülményeik. Afrikában és Ázsiában a munkánk részeként képzések keretében mutatunk rá a főemlősök védelmének fontosságára, ám ennél talán még fontosabb, hogy a gazdaságilag fejlett társadalmakban is megmutassuk az embereknek a főemlősök helyzetét és azt, miként segíthetnek.

Ma már lépten-nyomon megszólítanak az utcán, akár Amerikában, akár Kínában járok: ön ugye Jane Goodall, a csimpánzvédő? Láttam a filmjét, a Gorillák a ködben-t (a Gorillák a ködben című film valójában Dian Fossey gorillakutató életéről szól - a szerk.). Kezdetben zavart, hogy sokan felismernek, de ma már tudom, hogy így talán csatlakoznak hozzánk, gyermekeik részt vesznek a Rügyek és Gyökerek tevékenységében, s az már fél siker. (A Rügyek és Gyökerek tevékenységéről lásd keretes írásunkat.)

- 1960-ban, 26 évesen érkezett meg a tanzániai Tanganyika-tóhoz, hogy a Gombe-patak mentén élő csimpánzok viselkedését tanulmányozza. Mit érez ma a rezervátum iránt?

A régi Gombe nagyon hiányzik, amilyen akkor, lassan fél évszázada volt. Ma már minden egészen más arrafelé: alig maradtak erdők, a helyiek kivágták a fákat. A kutatóközpontban egyetlen állat maradt abból az időből, amit a csimpánzok között töltöttem, Gremlin - történetesen az egyetlen nőstény a csoportban, amelyik ikreknek adott életet, s amelyiket a hatvanas években kölyökként ismertem meg. Az ember árnyékában című könyvemben leírt csoportból ő az egyetlen, aki ma is él. Egyetemi diákok végzik a kutatásokat, időről időre turisták érkeznek, hogy megnézzék maguknak a csimpánzok talán utolsó gombéi generációit. Más ez már, mint amikor 1960 nyarán megérkeztem a Tanganyika-tó vidékére. A munka immár ötven éve megy, ezzel a Gombe-pataki Kutatóközpont a világ egyik legrégebb óta folyamatosan működő zoológiai kutatásának helyszíne. A fél évszázados évfordulót 2008 júniusától ünnepeljük egy éven át.

- Milyen új kutatási eredmények születtek a központban az elmúlt időszakban?

Az egyik legizgalmasabb eredmény, hogy most már akár egy egyed ürülékéből vett mintából is felrajzolhatjuk a csoport családfáját. A minta DNS-elemzéséből egyértelműen kiderül például, hogy egy adott kölyök melyik hímtől származik. Korábban ezt sosem tudhattuk pontosan, csak sejtéseink lehettek. A származás bizonyosságával pedig megfigyelhetjük, vannak-e öröklött hasonlóságok apa és kölyke fizikumában és viselkedésében, vannak-e öröklött viselkedési formák. Hogyan működik az apa-gyerek kapcsolat?

- Annak idején három 50 tagú csimpánzcsoport élt a Gombe-patak vidékén, ebből mára csupán egy nagyobb ötventagú és két, ennél lényegesen kisebb csoport maradt. Milyen veszélyek fenyegetik a csimpánzokat?

Egyértelműen az ember irányából érkezők. Az ember Afrikában és a világ más részein is egyre nagyobb területeket vesz el a főemlősöktől. Elpusztítjuk a csimpánzok élőhelyeit, a szegénység miatt a helyi termelők újabb és újabb területen termelnek haszonnövényeket, majd amikor a termőföld kimerül, újabb erdőrészeket vágnak ki, újabb táblákat ültetnek be, s a korábban dús erdőség helyét átveszi a terméketlen sivatag. A szegénység tehát nem szűnik, a terméketlen terület nő, a vadon zsugorodik - ezen pedig egyedül a helyiek segítésével, képzésével, az életkörülményeik javításával lehet változtatni. Erre hoztuk létre TACARE elnevezésű komplex programunkat. Olyan mezőgazdasági eljárásokat mutatunk be a helyieknek, amelyek úgy segítik őket nagyobb profithoz, hogy közben az élővilág se sérüljön. Tehát kevesebb pusztítással többet tudnak termelni. Mára elértük, hogy mindössze két év alatt újra termővé tudjuk varázsolni a korábban kizsigerelt mezőgazdasági területeket. Mindezt pedig vegyszerek, műtrágya nélkül tesszük.

Fotó: Szabó Pál

Jane Goodall a budapesti állatkertben 2008. január 11-én 

Mára a Tanzániában termelt legjobb minőségű biokávé ilyen újrahasznosított területeken terem, amit az ENSZ közreműködésével értékesítünk. Megtanítjuk a gazdákat arra, hogyan ellenőrizzék a kávé minőségét, együtt pörkölőüzemeket építünk. A program nagyon sikeres, a helyiek annyi profithoz jutnak, amennyihez még soha korábban. A csimpánzok pedig mindenközben szépen lassan visszafoglalhatják élőhelyük egy részét. A gazdálkodás mellett előadásokat tartunk a mikrohitelben rejlő lehetőségekről. Így apránként, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett, kis kölcsönökkel juthatnak egyre feljebb. Gyermeknek is tartunk oktatást arról, mennyire fontos a csimpánzok védelme, a lányok tanulását pedig ösztöndíjakkal támogatjuk. Ez egy lényeges megfigyelésünk: minél magasabb egy társadalomban az iskolázott nők száma, annál kevesebb gyermek jut egy családra. Addig, amíg egy asszony arra számíthat, hogy gyermekeinek harmada csecsemőkorában meghal, addig képtelenség kis családot tervezni. A gombéi rezervátum területén már az elmúlt 16 év alatt is szembetűnő jelenséggé vált, hogy több gyermek él, persze a helyi fogalmak szerint, kis családban, működik a családtervezés. A TACARE módszerét Afrika más országaiban is alkalmazzuk, például Kongóban, illetve Nyugat-Afrikában és Ázsia számos országában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK