Egy nyolcvan éve kihaltnak hitt madárfajt írtak le újra Pápua Új-Guinea közelében. A Beck-viharmadárból mintegy harminc példányt sikerült megfigyelni.
A Beck-viharmadárról (Pseudobulweria becki) 2007 nyarán készített, de csak idén március 6-án publikált fényképet a Bismarck-szigeteknél Hadoram Sirihai izraeli ornitológus, aki az elmúlt évek alatt számos új madárfajt fedezett fel Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
Sirihai az expedíció során több mint harminc egyedet figyelt meg, a madár azonosítását pedig számos intézet hitelesítette. A madarak között több fiatal egyedet is látott, ami arra utal, hogy a kolónia fészkelőhelye a közeli atollok, zátonyok egyikén lehet. A faj lézetésének tudományos igazolása szinte a csodával határos, hiszen a többszáz zátony között, a tenger fölött kellett keresni, ráadásul itt, költőhelyén valószínűleg éjszakai életmódot folytat.

Bár a madár létezéséről korábban már születtek beszámolók, a most készült képek jelentik nyolcvan éve az első, szakemberek által is elfogadott bizonyítékot a Beck-viharmadár létezéséről
A Beck-viharmadár tollazata sötétbarna, hasán halványabb, csőre rövid. Nevét Rollo Beck ornitológusról kapta - először, két megfigyelt egyed alapján ő írta le a fajt 1928-29-ben a régióban tett expedíciója során. A viharmadár-alakúak rendjének többi tagjához, az albatroszokhoz, hojszákhoz és viharmadarakhoz hasonlóan a Beck-viharmadár számára a legnagyobb veszélyt a fészkelőszigeteikre behurcolt és ott elszaporodó macskák, patkányok jelentik, de hasonló pusztítást végez állományukban az, hogy a pálmaolaj-ligetek terjeszkedése miatt eltűnnek élőhelyeik.
[origo]
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.