Útra kelni sosem veszélytelen, ám egy alkalmatlanná váló élőhelyen egy helyben maradni ugyanígy kockázatos a túlélés szempontjából. A fajok az évezredek során bonyolult vonulási stratégiákat alakítottak ki, igazodva az éghajlati és földrajzi viszonyokhoz. A vándorló állattömegek megjelenése a bőség időszakát jelenti a ragadozóknak, vagy éppen az embernek. Írásunkban a leghosszabb, legkockázatosabb állati vonulások közül gyűjtöttünk egy csokorra valót, válogatva a természetesen és az ember "jóvoltából" jelentkező veszélyforrások között.

Jeladóval felszerelt vészmadarak vonulási útja
Céltalan méhek, üvöltő madarak - a lég- és zajszennyezés hatása az állatvilágraAz emberi környezetszennyezés állatokra gyakorolt hatásának két példáját tárták fel nemrégiben zoológusok. Míg a méhek táplálkozási szokásait a légszennyezés, az énekesmadár-fajok párválasztását a városi zajszennyezés teszi egyre nehezebbé.
Definíció szerint a vonulás (migráció) az élőlények tömeges, irányított elmozdulása. Pontatlan a meghatározás, gondolnánk, hiszen az általunk legjobban ismert vonulók vissza is térnek a kiindulási helyre, ahogy azt a füsti fecskék teszik Magyarország területén is, éppen a napokban. Akadnak olyan fajok is, például a hazánkban is honos admirális lepke (Vanessa atalanta), amelyek esetében a hazatérő egyedek nem azok, amelyek elindultak, hanem utódaik, vagy az utódok utódai.
A vonulások ismétlődhetnek napi ritmussal, évszakok szerint, az elmozdulás hossza pedig a békák néhány száz méteres, ám annál kockázatosabb utazásától a tengeri madarak maratoni repüléséig terjedhet. A vonulás világrekorderének sokáig a sarki csért (Sterna paradisaea) tartották; ez a 75-85 gramm tömegű madár évente az Északi- és a Déli-sarkkör közötti távolságot a kontinensek partvidékei mentén kétszer megtéve, oda-vissza több mint 38 000 kilométert repül. Néhány éve azonban egy még a csérnél is hosszabb vonulást regisztráltak: a szürke vészmadarak (Puffinus griseus) Új-Zéland és a Csendes-óceán északi része - Kalifornia, Alaszka, illetve Japán - közötti utat évente kétszer teszik meg, s a rájuk szerelt jeladók szerint a megfigyelt madarak 64 000 kilométert repültek egy évben.
Az állatvilág csaknem valamennyi csoportjában, a mikroorganizmusoktól egészen az emlősökig találunk vonulókat. Évről évre állatok milliói indulnak útnak a világ minden táján, külső körülmények és jórészt ismeretlen belső programok bonyolult rendszere által vezérelve, szédületes tájékozódási képességről téve tanúbizonyságot. Időtlen idők óta rendszeresen megjelennek, időznek egy darabig, majd továbbállnak hagyományos telelőhelyek, táplálkozóterületek vagy szaporodóhelyek felé, átszelve sivatagokat, tengereket, hegyláncokat - vagy csak egy forgalmas útszakaszt.
A megpróbáltatások egy része, így az útvonal földrajzi adottságai, a ragadozók jelenléte, de még a jellemző klimatikus viszonyok is állandóak vagy lassan változnak, éppen ezért kalkulálható veszélyforrások, míg a gyorsan megváltozó környezeti feltételek kifejezett sokként érik az élőlényeket, túllépnek azok alkalmazkodóképességének határán, és közvetlen veszélybe sodorják nem csupán a vándorló egyedeket, de az egész hagyományos vonulási rendszert. Nem nehéz kitalálni, hogy utóbbi sokkok gyakran kötődnek az ember környezetátalakító tevékenységéhez.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0804/20080425vonulasma.jpg)
Sarki csérek
A vonulás veszélyességét egy adott élőlény szempontjából megítélni merész próbálkozás, mégis, az alábbi példák talán segítenek megérteni a különböző migrációs stratégiák működését, és újfent rávilágítanak az élő rendszerek stabilitására és törékenységére.
Életveszélyes átkelés
A kétéltűek jó része a szárazföldön a talajban, közel hibernált állapotban vészelt át a téli hónapokat. A hazai varangyok, ásóbékák és a bajszos békák közé tartozó fajok az enyhébb és csapadékos kora tavaszi éjszakákon csapatosan vonulnak a vízállásos területekre párosodni és petézni. Szezonális vonulásuk mindössze néhány száz méter, a forgalmas utakon átkelő, lomhább mozgású békák - különösen a 3-4 viaskodó hímet a hátukon cipelő nőstény barna varangyok (Bufo bufo) - mégis százával esnek áldozatuk az őket elgázoló autóknak. E hazánkban és a világ más országaiban is jelentkező probléma megoldása nem egyszerű, ugyanis az utak alá épített békaalagutak sokszor nem működnek megfelelően, az alacsonyabb hőmérséklet miatt a kétéltűek az aluljárókban rekedhetnek. A tavaszi "békamentő akciók" jelentősen mérséklik a békapusztulásokat, egyben lehetőséget biztosítanak egy-egy terület békaállomány-változásainak követésére is. A békák persze a visszaúton is ugyanígy veszélyben vannak, sajnos azonban ez sokkal ráérősebben, kevéssé szinkronizáltan zajlik, így a mentés is nehezebb.

Ajánlat: A világ tíz legfurább kétéltűje
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.