Focilabdához fogható méretükkel a valaha látott - és valószínűleg a valaha létezett - legnagyobb állati látószervek azok a szemek, amelyek a legnagyobb ismert tintahalfaj jelenleg zajló boncolásán kerültek elő Új-Zélandon.

Az állatot tavaly fogták ki
A körülbelül 12 méter hosszú állatról az is kiderült, hogy nőivarú példány, ami a BBC beszámolja szerint meglepte a boncolást élő webkamerák előtt végző kutatókat. Korábban azt gondolták, hogy egy hímmel van dolguk, de az állat testében petefészkeket találtak.
A hivatalosan Mesonychoteuthis hamiltoni nevet viselő fajról igen keveset tudunk, mivel eddig körülbelül tíz példányt sikerült csak begyűjteni és megvizsgálni. A mostani, szinte teljesen ép állatot egy halász fogta ki még tavaly az Antarktisz melletti Ross-tengeren. Az MTI beszámolója szerint a halászok tengeri sügérre mentek, a majdnem féltonnás ragadozó pedig ráharapott egy horogra akadt halra. Az élve kifogott állatot még a fedélzeten lefagyasztották, és a wellingtoni Te Papa Tongarewa nemzeti múzeumba szállították. Ez az úgynevezett fejlábúak (a csigák és kagylók mellett a puhatestűek törzsének harmadik osztálya) eddig ismert legnagyobb méretű és tömegű képviselője. Példányaiból traktorgumi nagyságú tintahalkarikákat lehetne készíteni, de nem halásszák, mert húsának ammónia íze van.
A szakértők szerint a kocsonyás testből "kibányászott" szemek átmérője az élő állatban a 30 centimétert is elérhette, de pusztulása után kissé "összeestek". A körülbelül focilabda méretű szerv pupillái körülbelül 8 centiméteresek lehettek, amelyek a mély vizek sötétéjében is elegendő mennyiségű fényt engedhettek be.

Ez lehet a valaha létezett legnagyobb állati szem
Az állat vizsgálata tovább folyik: többek között egy endoszkópot vezetnek majd a gyomrába, hogy megnézzék, mit "vacsorázott" kimúlása előtt. Egyébként megtalálták a szájszervben egyfajta aprítószerkezetként ("csőrként") szolgáló alsó képletet is, amely a maga nemében szintén páratlan méretű, 4 centiméter vastag. A kutatók a hét második felére tervezik egy részletesebb, a nagyközönségnek szóló beszámoló megjelentetését.
A tengerek rettegett ragadozója
A Mesonychoteuthis hamiltoni fajt még 1925-ben fedezték fel, amikor egy egyed két csápját találták meg egy ámbráscet gyomrában. Eddig csak néhány példányt sikerült azonosítani: a legtöbb maradványai ámbráscetek gyomrából kerültek elő, egyet pedig egy nagy mélységekben használatos speciális hálóval fogták ki 2000-2200 méter mélyről. Testmérete és tömege jócskán meghaladja rokona, az óriás tintahal (Architeuthis dux) méreteit.

Kiolvasztás a boncolás előtt
A fejlábúak osztályába, a kalmáralakúak rendjébe, s ezen belül az óriáskalmárfélék családjába tartozó puhatestű lenyűgöző méretű szájszervvel rendelkezik, és karjai végén borotvaéles, forgatható kampószerű kinövések vannak, melyek segítségével akár ámbráscetet is megtámadhat.
A lelkes kutatók szeretnének "köznapi" elnevezést is adni az egyelőre csak rendszertani nevén, a Mesonychoteuthis hamiltoni néven ismert állatnak. Miután az "óriás" jelző már foglalt, a különleges mélytengeri "szörnyet" gigantikus/kolosszális tintahalra szeretnék keresztelni, amely "egyszerre utal méretére és agresszivitására". "Nem is annyira lenyűgöző méreteiből, mint inkább óriási szájából és kampós végű hatalmas karjaiból következtethetünk arra, hogy a tengerek rettegett ragadozójával van dolgunk.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.