Nem tudjuk megállítani a fajkihalást

Az 1992-ben tett vállalásnak megfelelően két évünk van hátra, hogy megállítsuk bolygónk élővilágának rohamos pusztulását, ám már most szinte biztosra mondhatjuk, hogy a célt nem érjük el - állítja a WWF bolygónk élővilágának állapotáról beszámoló, most megjelent átfogó jelentése. Napjainkban zajlik a legnagyobb fajkihalás a Föld történetében: az elmúlt 35 év során a gerinces fajok átlagosan több mint negyede tűnt el, évente a fajok 1 százaléka pusztul ki.

Úgy tűnik, hogy a határozott elköteleződés ellenére a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) részes felei nem teljesítik 1992-ben tett vállalásukat, és nem lesznek képesek lassítani a Föld élővilágát érintő pusztulást sem helyi, sem regionális, sem pedig globális szinten. Az EU-tagországok ambiciózus vállalása pedig, hogy 2010-re nem csupán lelassítják, de meg is állítják a biológiai sokféleség csökkenését, még távolabb áll a megvalósulástól - mutat rá a WWF nemzetközi környezetvédő szervezet Biológiai sokféleség 2010 után (2010 and Beyond: Rising to the Biodiversity Challenge) című értékelő jelentésében.

A szervezet két mérőszámmal értékeli Földünk biológiai sokféleségének, biodiverzitásának alakulását, illetve ezzel összefüggésben azt, mennyire terheli meg az emberiség bolygónk bioszféráját. Az egyik mérőszám a WWF és a Londoni Zoológiai Társaság által létrehozott úgynevezett Élő Bolygó Mutató (Living Planet Index, LPI), amely szárazföldi, édes-, valamint sósvízi gerincesek - 241 hal-, 83 kétéltű-, 40 hüllő-, 811 madár- és 302 emlősfaj - mintegy 4000 folyamatosan megfigyelt populációjának alakulásán keresztül méri fel a globális biodiverzitás változásait.

Biológiai Sokféleség Egyezmény
Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett Környezet és Fejlődés Konferenciáján (United Nations Conference on Environment and Development, UNCED) számos globálissá vált környezeti problémáról folytak tárgyalások. Ekkor született meg többek között a Biológiai Sokféleség Egyezmény, amelynek célkitűzése a Föld biológiai sokféleségének megőrzése, a természeti erőforrások fenntartható használata, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása, beleértve a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget, technológiák átadását és pénzeszközök biztosítását. Az Egyezményt a konferencián Magyarország is aláírta.

A legújabb elemzések rámutatnak, hogy 1970 és 2005 között az Élő Bolygó Mutató globálisan 27%-kal lett alacsonyabb - ennek alapján 35 év alatt a Föld élővilágának több mint negyedét veszítettük el. Ezen belül is a szárazföldi gerinces fajok populációja 25, a tengeri gerinceseké 28, az édesvízi gerinceseké pedig 29 százalékkal csökkent. Az emberi tevékenység miatt évente a fajok újabb 1 százaléka tűnik el a Föld színéről. Összegezve, a Föld történetének legnagyobb fajkihalása zajlik napjainkban, amit az élőhelyek pusztulása (főként a megművelt területek és a városok térhódítása miatt), a klímaváltozás, a túlhalászat és vadászat, az invazív fajok behurcolása és a környezetszennyezés okoz. Jóllehet az elmúlt években a fogyás mértéke valamelyest csökkent, az elemzések szerint azonban 1976 óta a fajok fogyatkozásának ütemében nem volt komoly lassulás.

A szakemberek előrejelzései szerint nagyjából a század közepére a jegesmedvék kétharmada az északi jégolvadás miatt ki fog pusztulni. Számuk jól megbecsülhető az anyamedvék által használt, hóba vájt odúk számából (Forrás: WWF)

A jelentés szerint a legdrámaibb veszteségek a trópusokon jelentkeznek, ahol a szárazföldi gerinces fajok populációja átlagosan 46 százalékkal lett kisebb, míg a mérsékelt égövi társaiknál nem figyeltek meg számottevő változást. A pusztulás az édesvízi gerincesek között is területenként eltérő képet mutat: az európai és észak-amerikai populációkban összességében nincs változás, de az ázsiai, csendes-óceáni területek LPI-je az 1980-as évek óta folyamatosan komoly mértékben csökken.

A csimpánzok tekintélyes populációit alkotják a kelet-afrikaitól elszigetelt nyugat-afrikai csoportok. A fenti ábra az Elefántcsontpart területén élő csimpánzok számának alakulását mutatja (Forrás: WWF)

A legnagyobb pusztulás a tengeri gerincesek között tapasztalható: az 1995 és 2005 között eltelt mindössze tíz év alatt 28 százalékkal csökkent a tengerekben, óceánokban élő gerincesek száma. Ezen belül az északi vizek gerinces populációiban csak az 1990-es évek óta mutatkozik hanyatlás, szemben a déliekkel, ahol a teljes vizsgált időszakban komoly pusztulás mutatkozott. A tengeri madarak állománya is harmadával, míg a szárazföldieké negyedével csökkent. A legsúlyosabban fogyatkozó fajok között a kardhal (Xiphias gladius), a csipkés pörölycápa (Sphyrna lewini) és a Jangcében élő folyami delfin (Lipotes vexillifer) egyaránt szerepel - ez utóbbi valószínűleg az elmúlt években halt ki. A folyami delfin-fajok a leginkább veszélyeztetett tengeri emlősök körébe tartoznak.

Zajlik a földtörténet legnagyobb fajkihalása
Az őslénytani leletek alapján egy faj átlagosan 1-10 millió évig élt, mielőtt kihalt, esetleg új fajjá alakult át. Ezt alapul véve a fajkihalás "természetes" sebessége ma, ha 10 millió fajjal számolunk (becsült érték a még nem ismert fajokkal együtt), évenként 1-10 faj kihalása lenne. Ehhez képest a jelenlegi kihalási ráta százszoros-ezerszeres lehet; ilyen ütemű kihalásra korábban nem volt példa (a fajkihalási ráta értéke leginkább amiatt bizonytalan, hogy nincs elegendőinformációnk a ma élő fajok számára vonatkozóan). A korábbi legnagyobb kihaláskor, a perm végén, 251 millió évvel ezelőtt a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki néhány millió év alatt. A mai, bizonyítottan emberi hatásra bekövetkező nagy fajkihalás legfontosabb oka a fajok élőhelyének pusztítása.

"A biológiai sokféleség biztosítja a bolygó egészségét, és közvetlen hatással van ránk, emberekre is. Ha a folyamat folytatódik, emberek millióinak az élelmiszerellátása válhat bizonytalanná kártevők vagy betegségek miatt, ivóvízhez pedig nem, vagy csak ritkán juthatnak hozzá. Kevesebb fajból kevesebb új gyógyszert tudunk előállítani, és a természeti katasztrófákkal szemben kevésbé leszünk ellenállóak. A globális felmelegedés hatásait pedig intenzívebben érezzük majd" - mondja Figeczky Gábor, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója.

A Jangce-folyóban honos folyami delfin valószínűleg az elmúlt években tűnt el végleg bolygónkról (Forrás: WWF)

A jelentés másik mutatója az ökológiai lábnyom. Ez annak számszerűsítése, mekkora igényeket támaszt egy ember, egy állam vagy akár az egész emberiség a természeti erőforrásokkal szemben. A WWF korábbi jelentéseiben is megrázó adatokat közölt: az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 közt több mint háromszorosára nőtt, és a 80-as évek elején haladta meg először a Föld eltartóképességét, biokapacitását. Az adatok összetettsége, a feldolgozás bonyolultsága miatt a 2003-as évről állnak rendelkezésre a legfrissebb összesített mutatók: abban az évben a teljes emberiség globális ökológiai lábnyoma 25%-kal volt nagyobb, mint a bolygó biokapacitása. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy és egy negyed Földre lenne szükség ahhoz, hogy az emberiség jelenlegi fogyasztási színvonala mellett a bolygó természeti erőforrásai újra is újra regenerálódni tudjanak. A világ összes államát tekintve, állampolgárokra lebontva a legnagyobb ökológiai lábnyomot, közel 10 globális hektárt az Egyesült Államok lakói hagyják maguk után. A magyar népesség átlagos lábnyoma is a globális átlag (2,2) fölötti, közel 4 globális hektár/fő, míg a Föld biokapacitása körülbelül személyenként 1,8 globális hektár méretű ökológiai lábnyomra terjedne. (A globális hektár egy olyan hektárnak felel meg, ahol a termelékenység egyenlő a Föld 11,2 milliárd bioproduktív hektárjának átlagos termelékenységével.) Számolja ki saját ökológiai lábnyomát!

A helyzet még rosszabb is lehet

A WWF-jelentéseket érő leggyakoribb kritika, hogy az Élő Bolygó Mutató kizárólag a gerinces fajok vizsgálataiból leképezett általános jelzőszám. A gerinctelen fajok megfigyeléseiből kapott adatok még nem állnak olyan mennyiségben rendelkezésre, hogy azokból hasonló következtetéseket lehessen levonni. Ugyanebből az okból a jelentés nagy részben támaszkodik a madárfajokról szóló ismeretekre, ezen a téren ugyanis szerteágazó megfigyelések folynak. A 811 madárfajjal ellentétben csupán 241 halfajra terjed ki a monitorozás, pedig az összarányt tekintve háromszor annyi, körülbelül 30 ezer halfaj él bolygónkon, mint madár. Mivel a halfajokat nagyobb mértékben érinti a pusztulás, a helyzet valószínűleg még annál is rosszabb, mint amit a jelentés felvázol - magyarázza Jonathan Loh, a jelentés készítője. Az adatok földrészenként, területenként igen eltérő mennyiségben állnak rendelkezésre: Európa számos országa igen jól lefedett, míg Dél-Amerika vagy Afrika egyes területei, bár fajokban lényegesen gazdagabbak, jóval kevésbé. (A globális környezetvédelem buktatóiról lásd Átrendeződik a Föld természetvédelmi kockázati térképe című írásunkat.)

Hogy a fajok sokféleségének védelmét és fenntartható használatukat kiemelt jelentőségű politikai ügyként kezeljék, a WWF a következőket javasolja az egyezményt aláíró feleknek:

• dolgozzanak ki egy a környezetvédelmi, a mezőgazdasági, a pénzügyi és az egészségügyi tárcákkal közösen, azonnal végrehajtandó cselekvési tervet, amely képes a biológiai sokféleség csökkenését 2010-ig mérsékelni;
• tegyenek eleget azon a kötelezettségüknek, hogy a helyi lakosok részvételével a védett területek hatékony rendszerét működtessék, a javak igazságos elosztását is szem előtt tartva;
• tűzzék ki célul, hogy 2020-ig az erdőirtás évi nettó értéke nulla legyen; kezdeményezzenek együttműködést a Biológiai Sokféleség Egyezmény és az ENSZ Éghajlatváltozás Keretegyezménye között, hogy csökkentsék az erdőirtásból származó üvegházhatású gáz kibocsátást.

A jelentést a Biológiai Sokféleség Egyezmény a napokban Bonnban zajló, kilencedik ülése előtt hozták nyilvánosságra.