Feljebb és mélyebbre menekül az élővilág a klímaváltozás elől

A globális fölmelegedés miatt egyre több állatfaj kénytelen elhagyni eredeti élőhelyét, és hűvösebb helyre költözni. A helyváltoztatás törtéhet a szélességi fokok mentén, de függőlegesen is: bizonyos állatok a sarkokhoz közelebb vándorolnak, míg a madagaszkári békák és az alpesi élőlények például magasabbra húzódnak. A tengervíz hőmérsékletének emelkedése miatt egyes halfajok mozgásának iránya sem a tengerbiológusok várakozása szerint alakult.

A madagaszkári Phelsuma l. punctulata gekkófaj számára már nincs magasabb hely

Brit kutatók az Északi-tengerben élő fenéklakó halakat tanulmányozták. A víz hőmérséklete az aljzaton 1,6 fokot emelkedett az elmúlt 25 évben, ezért a szakemberek azt jósolták, hogy a halak északabbra vándorolnak majd, de nem ez történt. A Nicholas Dulvy tengerbiológus vezette kutatócsoport az elmúlt negyedszázadban fenékhálózásokkal gyűjtött adatokat elemezte. Azt akarták kideríteni, hogyan változott 28 fenéklakó halfaj földrajzi elterjedése a 25 év alatt. A várakozással ellentétben azt tapasztalták, hogy nem mindegyik halfaj vándorolt északabbra.

Menekülés a mélybe

A Journal of Applied Ecology folyóiratban közzétett cikkükben a kutatók arról számolnak be, hogy az észak felé vándorlás helyett sok faj inkább mélyebb vizet keresett magának, s így továbbra is a megszokott hőmérsékletű vízben élhet. Az északi-tengeri halak átlagosan 9 méterrel húzódtak mélyebbre, de néhány faj, például a Lepidorhombus whiffiagonus nevű lepényhal 35 méterrel helyezte mélyebbre élőhelyét. Ez a fajta vertikális vándorlás nagyon hasonló ahhoz, ahogy az alpesi fajok magasabbra helyezik életterüket a hegyekben. Amikor azonban a megkívánt hűvös hőmérséklet a hegycsúcs fölé kerül, akkor ezeknek a fajoknak szó szerint elfogy az életterük.

A tekintetben, hogy milyen mélyre lehet húzódni, a szakértők egy része szerint egyáltalán nem jók a kilátások. Brian MacKenzie dán oceanográfus úgy látja, ha ezek a fajok továbbra is folytatják a mélyebbre menekülést, akkor egyszerűen "megfeneklenek", mert az Északi-tenger déli része nem igazán mély. Még ha a fajok észak felé vonulnak is, ahol mélyebb a víz, előbb-utóbb ott is komoly bajba kerülnek a csökkenő fény, a fokozódó nyomás és az élőhely megváltozása miatt.

Lepidorhombus whiffiagonus - süllyedhet még ennél mélyebbre?

A hőmérséklet emelkedése nem az egyetlen probléma, amellyel meg kell küzdeniük az északi-tengeri ökoszisztémáknak. Jelentős gondot okoz a túlhalászás is. A két káros hatás egyidejű fellépésének hatását egyelőre még megbecsülni sem tudják a tudósok, de az biztos, hogy semmi jóval nem kecsegteti az Északi-tenger halállományát. Dulvy és munkatársai már meglehetősen biztosak abban, hogy a mélyebbre költözés oka nem a túlzott mértékű halászat, mivel a gyakori halászzsákmánynak számító halak ugyanolyan mértékben változtatták meg életterük mélységét, mint azok, amelyeket egyáltalán nem halásznak.

Feljebb költözők

Noha a kutatók többsége egyetért abban, hogy a globális fölmelegedés a vizekben mélyebbre, a hegységekben magasabbra tolja a fajok optimális élőhelyét, eddig viszonylag kevés átfogó tanulmány készült a témában. (A horizontális, északra vagy délre történő vándorlásokat már jóval alaposabban feldolgozták.) Az egyik ilyen alapos tanulmányt az Amerikai Természettudományi Múzeum kutatói folytatták Madagaszkáron 1993 és 2003 között. Több mint 30 kétéltű- és hüllőfajt vettek számba, amely mind magasabbra húzódott. Megállapították, hogy több fajnak - így a keskenyszájú békának (Plethodontohyla tsarartananensis), valamint egy gekkófajnak (Phelsuma l. punctulata) - nincs már hova menekülnie, mert elérte a lehető legnagyobb magasságot. Később a Berkeley Egyetem Gerinces Állattani Múzeumának kutatói végeztek erre irányuló kutatásokat az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban 2003 és 2005 között. A tudósok megfigyelték, hogy a park területén számos rágcsálófaj, amely korábban alacsonyabban fordult elő, magasabbra tette át élőhelyét.

A lágyszárúak gyorsabban költöznek

Nem csak az állatokat hajtja fölfelé a globális fölmelegedés. Egy francia kutatók által készített tanulmányban 171 erdeinövény-faj elterjedését vizsgálták meg Franciaország hat területén. A Párizsi Technológiai Intézet mezőgazdasági részlegének kutatói megállapították, hogy a vizsgált fajok többségének fölfelé mozdult az optimális elterjedési magassága: az 1905 és 1985 közötti elterjedési magassághoz képest a következő két évtizedben évtizedenként 30 méterrel tolódott fölfelé az élőhelyük. A növények természetesen nem kerekedhetnek föl, és mehetnek magasabbra (vagy mélyebbre), mint az állatok, hogy megfelelőbb otthont találjanak maguknak, ám ezek az élőlények is tudnak vándorolni: a magjaik segítségével. Ha a magasabb helyre hullott magok találnak kedvezőbb körülményeket, akkor azok csíráznak ki - így araszolnak lassan fölfelé a hegyeken. Leggyorsabban természetesen a rövid életciklusú, lágyszárú növények haladnak egyre magasabbra, leglassabban pedig a fák - mutattak rá a Science-ben közzétett tanulmányukban a francia kutatók.