Akár a papagáj is elszaporodhat Budapesten

Alig több mint egy éve, 2007. május 23-án különös fordulópontot élhetett meg a Föld lakossága: ettől a kitüntetett naptól kezdve, az emberi történelem során először, többen vannak a városlakók, mint a vidéken élők. Elemzések 2010-re az arány további eltolódását, ezzel a mindent felélő városok és az élelmiszert termelő vidék jelenleg is érezhető konfliktusainak kiéleződését jósolják. Az emberi társadalmak átrendeződése "madártávlatból" a természetes élőhelyek átalakulását, zsugorodását és eltűnését, ezzel párhuzamosan pedig egy teljesen új élőhelytípus, a nagyváros, a betondzsungel mind nagyobb térhódítását jelenti.

Valamennyi ismert élőlénycsoportban, így a madarak között is találunk olyan renitenseket, amelyek függetlenítik magukat a biológiai sokféleség összeroppanásának drámájától, és látszólag remekül érzik magukat a nagyvárosok művi környezetében. Sőt, egyes képviselőik már alig-alig élnek eredeti élőhelyükön vagy más, természetesre hajazó környezetben. Könnyebb-e vagy nehezebb a nagyvárosokban madárként élni? Vajon a metropoliszok nyújtotta extra szolgáltatások vonzerőt jelentenek bizonyos fajoknak, vagy éppen ellenkezőleg, kényszerűségből telepednek be, mert nem marad számukra más az átalakuló környezetben? A kérdésekre általános válasz nem adható, egyben azonban biztosak lehetünk: a nagyvárosi létet a természetes ökoszisztémáktól olykor jelentősen eltérő szabályrendszerek, sajátos mikroevolúciós folyamatok jellemzik: az emberkerülő, félénk specialistáknak itt nem terem babér, előnyben vannak viszont a "merészek", a "stressztűrők" és a "találékonyak".

Megrögzött és alkalmi városlakók szerte a világon

A városok madárközösségeinek összetétele még egy-egy földrészen belül is nagyon változó, nagymértékben függ az eredeti őshonos élővilágtól, a település történelmétől, földrajzi adottságaitól, a tenger vagy óceán távolságától. Az évezredes kereskedelmi központok, kikötők faunájában nagyszámú behurcolt, idegenhonos faj, másutt kivadult díszmadarak színesítik a helyi madárvilágot. Egy tavalyi, a Washingtoni Egyetem által koordinált adatgyűjtés során a világ 73 legnagyobb metropoliszából összesen 217 városlakó madárfajt írtak össze - ezek ráadásul csupán az adott területre nézve őshonos fajok, a behurcolt és sikeresen megtelepedő madarakkal a kutatók nem számoltak. Megtaláljuk közöttük a seregélyeket, papagájokat, verebeket, a galambok és gerlék különböző képviselőit vagy a sirályokat, de a Föld számunkra egzotikus tájain olyan madarak népesítik be a városokat, mint például az ollósfarkú kolibri (Lesbia victoriae) az ecuadori Quitóban, a smaragdgyurgyalag (Merops orientalis) Gizában vagy a hollókeselyű (Coragyps atratus) Brazíliában.

Európa városainak madárvilága több tucat fajból áll. Közülük megrögzött városlakó a házi galamb (Columba livia) és a házi veréb (Passer domesticus), de a sarlósfecske (Apus apus) a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) vagy a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) legnagyobb populációi is az emberlakta népes településekhez kötődnek.

Más fajok, így a feketerigó (Turdus merula), a dolmányos varjú (Corvus corone), a szarka (Pica pica), a dankasirály (Larus ridibunus) vagy a széncinegék (Parus major) és egyes pintyfélék (Fringillidae) városi és természetesebb környezetben élő populációkkal is rendelkeznek. Az urbánusok gyakran a "vidéki rokonoktól" eltérő szokásokat alakítottak ki az évszázadok során. Köztudott például, hogy a parkok feketerigói az erdeiektől eltérően nem vonulnak ősszel a mediterráneum felé, hanem a telet is a fészkelőhely közelében, a városok határain belül vészelik át.

Az enyhébb telű, tengerparthoz közeli európai városok, többek között Barcelona, Lisszabon, London vagy Hamburg parkjaiban rendszeres fészkelőkké váltak egyes papagájok. Az éles hangú remetepapagáj, más néven barátpapagáj (Myiopsitta monachus) és az örvös papagáj (Psittacula krameri) jelentős problémát jelent a lokálpatriótának számító, őshonos feketerigók és kisebb énekesmadarak fészekaljainak elpusztítása miatt. Az örvös papagájokat a 20. század közepe-vége felé szándékosan telepítették be a nagyvárosokba, amelyekben mára 5-6 ezer egyedet számláló populációi élnek.

Egy elszabadult barátpapagáj-pár az elmúlt évben Budafokon is fészket rakott, ám nálunk az olykor keményebb tél egyelőre féken tartja a kéttagú "állományt". Ha azonban a klímaváltozás következtében a telek enyhébbekké válnak hazánkban, nem elképzelhetetlen, hogy bizonyos kiszabadult díszmadarak könnyebben túlélik a kedvezőtlen időszakokat és akár szaporodhatnak is. A hazai szakemberek szerint az efféle szökevények elszaporodását idejében meg kellene fékezni, mielőtt Budapest is úgy járna, mint a belga főváros: Brüsszel több ezer szabadon élő papagáját befogni már reménytelen vállalkozás lenne.

Néhány madárnál napjainkban zajlik az urbanizálódás folyamata, mégpedig rohamléptekkel; Magyarországon a szarkák, legújabban pedig az örvös galambok (Columba palumbus) egyre gyakrabban láthatók a forgalmas településeken. A jelenség nem okvetlenül a hazai fészkelőállomány gyarapodásának a következménye - ezek a madarak valójában "beköltöznek" a városokba. Érdekes, hogy a nyugat-európai örvös galamboknál ez a folyamat jóval korábban elkezdődött, így például Németországban ez a faj évtizedek óta lakik városokban, nálunk néhány éve még az erdők, ligetek félénk nagy testű galambfaja volt.

A Parlament épületén is fészkelnek vörös vércsék

Az európai városok ragadozó madarai közül a legismertebb kétségkívül a vörös vércse (Falco tinnunculus), egy elegáns sólyomféle ragadozó, amely Budapesten jelenleg mintegy 70-80 párral képviseli magát. Szellőzőablakok, WC-ablakok, egyéb kisméretű nyílások, tűzfalüregek fészkelője. Talán meglepő, hogy a városi vércsék elsősorban nem a "verébkészletet" dézsmálják, hanem kijárnak a füves területekre pockozni, illetve gyíkokat zsákmányolnak. A másik, jóval híresebb nagyvárosi ragadozó a vándorsólyom (Falco peregrinus), amely többek között Brüsszel, Berlin és London látványossága, tipikusan a városi galambokon él, neveli fiókáit. Budapesten a vándorsólyom alkalmilag fordul elő; egy Piri névre hallgató tojó éveken keresztül rendszeresen megfigyelhető volt a Szent István-bazilikán, ám ezt a példányt 2005-ben látták utoljára. Telente gyakori látogatói a magyarországi városoknak, így "saját" visszatérő vándorsólyma van például Tatának, Szegednek, Sopronnak és Debrecennek, ahol a vándorsólymon kívül több kerecsensólyom is bejár a városba vadászni - mondta el Prommer Mátyás, a Magyar Madártani Egyesület Vándorsólyom-programjának vezetője. A vándorsólymokat nemcsak ritkaságuk miatt becsülik meg őket, hanem azért is, mert kordában tartják az elszaporodott galambállományt. Londonban a városvezetés külön akciótervet készített a vándorsólyom védelmére és fészkelésük elősegítésére.

A nyócker fajlistája

A kerület fajlistája meglepően gazdag. Az alapot persze a mindenütt jelenlévő házi galambok és házi verebek adják, de a kép ennél sokkal összetettebb. Tavaszi hajnalokon egymást váltják a tetőantennákon, ereszeken az éneklő feketerigók, házi rozsdafarkúak és balkáni gerlék. Később ébrednek a zöldikék és a tengelicek - ezek a madarak a magasabb fákon: platánokon és ostorfákon fészkelnek. Ugyanezek a "nagy túlélő" fák biztosítanak fészkelési lehetőséget a dolmányos varjaknak, szarkáknak és, mint már említettük, újabban az örvös galamboknak is. A feketerigók és a gerlék élnek-halnak a formás, sűrű ágszerkezetű gömbjuhar lombkoronájáért, ahol a fészkek már viszonylag kora tavasszal is rejtve maradnak.

Csak a Blaháig vagy az Örsig kell kirándulnunk, ha csókát (Corvus monedula) akarunk látni - ott fészkelnek a házfalak nagyobb repedéseiben, a tetőkön, a díszstukkók alkotta üregekben. A városi kánikula hangulatának állandó hangaláfestését adják a nyaranta a belső kerületek szűk utcái fölött végigsöprő, üveghangon sivító sarlósfecskék, közéjük olykor kellemesebb orgánumú molnárfecskék (Delchicon urbicum) vegyülnek.

Téli vendégek a pesti Duna-parton

A Duna mentén telente nagy tömegben megjelenő kormoránok vagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) az egyre duzzadó hazai költőállomány madarai, kiegészülve tőlünk északabbról érkező csapatokkal. Miután az állóvizek befagynak, a kormoránok a halvermelőhelyekben gazdag jégmentes nagy folyókat keresik fel. A tengerparti, folyóparti városok lármás hulladék-eltakarítói a sirályok. Európában főként a sárgalábú sirály (Larus cachinnans), a dankasirály (Larus ridibundus) és a viharsirály (Larus canus) töltik be ezt a szerepet. A partoktól távol, így hazánkban is, ezek a fajok egész évben nagy tömegben láthatók a városszéli szeméttelepeken, ahol zsivajgó rajokban követik a hulladékot át meg áttúró, tömörítő kompaktorokat. A pesti Duna-szakaszon telente látható sirályok is nagyrészt a három fent említett faj képviselői. Leggyakoribb a dankasirály, nagyobb kavargó tömegeit a Dunába ömlő szennyvízbefolyók zamatos, táplálékban gazdag vizei fölött láthatók.