Elengedték az utolsó hódot is Magyarországon

Befejeződött a legsikeresebb európai emlős-visszatelepítési program: az elmúlt hét végén az utolsó hódokat is elengedték Magyarországon. Az 5 hódcsalád, összesen 14 példány a Tisza árterében, Tiszatarján közelében, néhány tétova lépés után a szemünk láttára csobbant a vízbe. Velük együtt ma már mintegy 500 egyedből áll a hazai állomány, kérdés, hogy meddig - a klímaváltozás ugyanis várhatóan nem kedvez majd a hódoknak.

A szabadon engedés napján a holtág partján összecsődült tömeg látszólag a legkevésbé sem zavarta a hódokat: miután megnyílt előttük a tárolórekesz ajtaja, egyikük-másikuk letért a számukra kijelölt, kordonnal elkerített "kifutó"-ról, és a szabadon engedésüket aggódva figyelő szakemberek ijedelmére a víz helyett a tiszatarjáni óvodáscsoport felé vette az irányt. A több ezer kilométernyi megtett út számlájára írható zavarodottság ellenére a hódok az elmondások szerint rendkívül félénk állatok, amelyek főként éjszaka és hajnalban aktívak.

A hódokat hozó egyik bajor biológus (háttal) és a WWF szakembere a hódszállító dobozzal

Amint a természetfilmekből jól ismert hód megtelepszik egy élőhelyen, első dolga, hogy a környéken erős metszőfogaival kidöntse a környező fákat, már ezzel is jókora pusztítás okozva, majd ezekből a folyón gátat építsen, hogy létrehozza saját hatalmas tavát, közepén ágakból emelt várával. Bár a fent leírt viselkedés inkább a kanadai hódra (Castor canadensis) jellemző, s a nálunk őshonos eurázsiai hód (Castor fiber) békésebb természetformáló munkát végez, ha efféle látványra nem is, a hódok nyomaival az 1980-as évek óta hazánkban is újra találkozhatunk.

Hódok a szénában - telepítés előtt

Európa legnagyobb testű rágcsálójáról korábban azt hitték, hogy vízi életmódja miatt a halhoz hasonlóvá válik, ezért húsát böjt idején is fogyaszthatták. Vízálló prémje nagyon kelendő volt, csizmát és kucsmát készítettek belőle. Olyan eredményesen vadászták, hogy a XIX. század közepére a hód kipusztult Magyarországról. Európa legsikeresebb emlős-visszatelepítési programját 1996-ban Európa egyik legnagyobb ártéri erdőségében, a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemencen indította el a WWF Magyarország. Céljuk az volt, hogy Európa legnagyobb testű rágcsálója ismét megtelepedjen Magyarországon. 1996 és 1998 között a holtág-rendszerben 32 hódot bocsátottak szabadon, majd 2000-ben és 2002-ben a hajdan kiterjedt lápjairól híres Hanságba került 24 egyed. Ezután került át a hód-visszatelepítés a Tiszára, ahol az elmúlt években minden természetvédelmi oltalom alatt álló folyószakaszba telepítettek hódokat.

Tiszatarján apraja-nagyja hódra várva

"Összesen 235 egyedet engedtünk el, amelyek azóta szaporodtak, s közben megindult az állatok bevándorlása is: a Szigetközben, a Rába mentén és Zala megyében a Kerka-pataknál is felbukkantak a határ túloldaláról, Ausztriából, illetve Horvátországból származó hódcsaládok" - mondta el az [origo]-nak Kiss Mónika, a WWF munkatársa. Ma a becslések szerint több mint 500 példány él Magyarország területén - a legtöbb a Szigetközben, a Hanságban és Hódmezővárásrhely környékén -, ami már önfenntartó állománynak tekinthető. A hód-visszatelepítésre alkalmas területeken ma már mindenhol élnek hódok hazánkban, ezért több állat (legalábbis átmenetileg) nem érkezik.

A hódok, némi tétovázás, noszogatás után elértek a vízhez

A hódnak az ártér az ideális otthon, de nem akármelyik: nem él meg a főfolyóinkban (Dunában, Tiszában), mert ott túl nagy a víz sodrása. A hód számára a lassúfolyású vizek, a mellékágak, holtágak alkalmasak, ahol a kotoréképítéshez megfelelő partfal áll rendelkezésre. Ez volt a probléma a most telepített hódok eredeti élőhelyén: a Tiszatarján határában szabadon engedett állatok Bajorországból érkeztek, ahol aktív életmódjuk miatt már kezdtek gondot jelenteni - a töltésekbe ásott kotorékjaikkal egy helyi víztározó biztonságát veszélyeztették.

A tiszatarjáni holt-tiszaág ideális élőhely lehet

Az állatokkal itt nem lesz probléma: a Tisza holtága csendes, táplálékban gazdag víz. Mivel nincs a közelben megdézsmálható kukoricás sem gyümölcsös, várhatóan az emberrel sem kerülnek majd összeütközésbe. A hódok éjszakai aktívak, a tiszatarjániak közül csak azok számítanak a hóddal való találkozásra, akik éjjel horgásznak. Ha nappal, kirándulás közben nem is láthatjuk, bizonyos jelek egyértelműen a hód jelenlétére utalhatnak.

Hódról árulkodó jelek:

• a kotoréképítéshez ceruzahegy alakúra rágott fatörzsek, amelyen jól látszanak a metszőfogak nyomai. Kidöntött fáról lerágott kéreg, faforgács (a hód ebből raktároz el készleteke kotorékában télire)
• a partfalba vájt 1-11 méteres üreg, amelynek bejárata a víz alatt nyílik. A hódvár bejáratát olykor (alacsony vagy éppen túl magas vízálláskor) gallyak borítják
• 8-9 cm-es mellső és 9-15 cm-es hátsó lábak nyomai

A helyiek nyugodtak. Bár nem ismerik a szokásait, azt mondják, nem tartanak a hód okozta károktól

A körülbelül ötszázas itthoni hódállomány már újabb telepítések nélkül is életképes. Azon felül, hogy a WWF munkatársai a betelepített és bevándorolt állatokat nyomon követik, eztán már csak vérfrissítés céljából hozat újabb hódokat. Az állatok bőre alá a szabadon engedés előtt csipet ültettek, amely későbbi azonosításukat szolgálja. A bajor hódok karanténozás és egészségügyi vizsgálatok után kerültek a szabadba. Szőrükből DNS-mintát is vettek, hogy kiderüljön, valóban tiszta vérvonalú eurázsiai fajhoz tartozó egyedek.

Ilyennek látják a holtág és a hódok együttélését a tiszatarjáni gyerekek

Bár a mostani hazai állomány már önfenntartónak tekinthető, és a fajnak - farkas és hiúz híján - természetes ellensége sincs hazánkban, az állatokra nézve halálos veszélyt jelentenek halászhálók, az autósforgalom és akár a kóbor kutyák is, sőt, hosszútávon várhatóan a klímaváltozás sem kedvez majd a hódoknak.