Szemünk előtt játszódó evolúció - a sövényleguán és a tűzhangyák párharca

Az Egyesült Államokban honos sövényleguánok gyakran esnek áldozatul a kíméletlen tűzhangyák támadásának. Egy kutatónő nemrég megfigyelte, hogy az ország délkeleti részén élő hüllők olyan viselkedést fejlesztettek ki, amellyel elmenekülhetnek a hangyák támadása elől. Kiderült, hogy ezeknek a sövényleguánoknak hosszabb a hátsó lábuk, mint a másutt élő, védtelenebb fajtársaiké.

A sövényleguán az álcázásban bízik, de a hangyákkal szemben ez rossz taktika

A tűzhangyákat (Solenopsis invicta) véletlenül hurcolták be Dél-Amerikából az Egyesült Államokba az 1930-as években, ahol azóta katasztrofális mértékben elterjedtek. Az embereket is fájdalmas csípésekkel megtámadó kártevők előszeretettel vadásznak az Amerikában gyakori, 10-18 centiméteresre megnövő gyíkra, a sövényleguánra (Sceloporus undulatus). Megfigyelték, hogy a rovarok nemcsak a boly közelébe tévedt hüllőket ejtik zsákmányul, hanem bárhol megtámadják őket, ahol csak rájuk akadnak.

A tűzhangyáknak sok fehérjére van szükségük - különösen a szaporodáshoz. Ezt a fehérjét zsákmányállataikból szerzik be. Az akár tehénborjakat is elpusztító és csontig lecsupaszító tűzhangyáknak nem okoz nehézséget egy sövényleguán elejtése. Elég tizenkét hangya, hogy egy percen belül végezzen a hüllővel.

A Penn State University biológiaprofesszora, Tracy Langkilde kidolgozott egy kísérletet, hogy megvizsgálja, mennyire tudtak alkalmazkodni az őshonos sövényleguánok a behurcolt tűzhangyákhoz. Négyféle helyről gyűjtött sövényleguánokat: az egyik helyet még nem szállták meg a tűzhangyák, a másik hármat pedig 23, 54 és 68 éve "igázták le" a mérges rovarok.

A következő lépésben a kutatónő keresett egy természetes helyen található tűzhangyabolyt. A boly tetején végighúzott egy botot, ezzel több hangyát is kicsalogatott a bolyból. Mivel nem akarta, hogy a hangyák elpusztítsák a gyíkokat, nem zavarta meg annyira a bolyt, hogy több száz hangya özönöljön ki. A különböző helyekről származó sövényleguánokat ezután úgy irányította, hogy rászaladjanak a bolyra, és megfigyelte viselkedésüket, amint a hangyák körülvették őket. A hangyák úgy ölik meg áldozatukat, hogy fölemelik azok pikkelyeit, és a lágy húsba bénító idegmérget juttatnak szúrásukkal.

A gyíkok úgy tudják túlélni az ilyen támadást, ha tekergőzve-rángatózva lerázzák magukról a hangyákat, és elszaladnak a bolytól. A kutatónő - a várakozásoknak megfelelően - azt tapasztalta, hogy a hangyák által már régebben megszállt területekről származó gyíkok gyorsan reagáltak a támadásra, és elfutottak. A hangyákkal még nem találkozott sövényleguánok zöme azonban csak becsukta a szemét, és mozdulatlanná dermedt - ami az általában alkalmazott védekezési taktikájuk ezeknek a hüllőknek. Ezekre az egyedekre a biztos halál várt volna, ha a kutatónő 60 másodperc elteltével ki nem menekíti őket.

Amikor Langkilde megmérte a különböző helyekről származó sövényleguánok hátsó lábának méreteit, azt tapasztalta, hogy a hosszabb hátsó lábú állatok sikeresebben menekültek el a hangyaboly közeléből. Az is kiderült, hogy a hangyák által régebben megszállt területekről befogott gyíkoknak volt hosszabb a hátsó lábuk, és ez a tulajdonság átöröklődött az utódokra is. A kutatónő szerint a megfigyelt viselkedésbeli és anatómiai változások a közvetlenül a szemünk előtt játszódó evolúció egyik példáját adják.

Darwin 200

2009-ben két kiemelkedő, a mai természettudományt alapvetően meghatározó évfordulót is ünnepel a tudományos világ.

200 éve, 1809. február 12-én született a modern evolúcióelmélet kidolgozója, Charles Robert Darwin, és 150 éve, 1859. november 24-én jelent meg főműve, A fajok eredete, amely azután alapvetően megváltoztatta tudományos világképünket. E két évforduló tiszteletére evolúciós cikksorozatot jelentetünk meg.

A sorozat eddig megjelent részei:

Az evolúcióelmélet megszületése

Az evolúció őslénytani bizonyítékai