Salonga-kalandok: Pinchi - új nőstény borzolja a kedélyeket

Vágólapra másolva!
"Tegnap nagyon jó volt a bonobóknál (azt hiszem, hogy ezért is voltam utóbb csalódott). Van most a csapatban egy fiatal nőstény, aki borzolja a kedélyeket. Pinchi-nek nevezték el a fiúk, mert a hátsóján (swelling-jén) van egy csipetnyi dudor. Azt hiszem, már meséltem róla, de azért leírom, hátha régen volt, hogyan működik ez a bonobóknál."
Vágólapra másolva!

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

DECEMBER 29.

PINCHI - ÚJ NŐSTÉNY SZÍTJA A KEDÉLYEKET A CSOPORTBAN

Úgy volt, hogy megyek ma bonobózni, de most, hogy itt van a két srác ők is akarnak menni, úgyhogy én délután megyek Luke-kal, aki szintén a táborban maradt, csak Ben ment ki. Csalódott voltam, de sebaj, mert Bennel megérkeztek a békás cikkeim és így tudok foglalkozni azzal, hogy megírjam a Rügyek és Gyökerek-kel végzendő békás kutatásom egy részét.

Tegnap nagyon jó volt a bonobóknál (azt hiszem, hogy ezért is voltam utóbb csalódott). Van most a csapatban egy fiatal nőstény, aki borzolja a kedélyeket. Pinchi-nek nevezték el a fiúk, mert a hátsóján (swelling-jén) van egy csipetnyi dudor. Azt hiszem, már meséltem róla, de azért leírom, hátha régen volt, hogyan működik ez a bonobóknál.

A bonobótársadalomban, (de egyébként a csimpánzoknál is) a nőstények azok, akik elvándorolnak a szülőcsoportjuktól. A fiatal nőstények 8-10 éves koruk körül kezdenek átjárni más csoportokba, ott maradnak néhány napra, aztán visszamennek a sajátjukba. Később újra szomszédolnak, egész addig, amíg ki nem választanak egy csoportot, amelyik tetszik nekik, és ahol úgy érzik, meg tudnak maradni. Ez elsősorban az ottani felnőtt nőstényeken múlik, akik agresszívan viselkedhetnek velük szemben. A fiatal nőstényeknek így találniuk kell egy idősebb nőstényt, aki amolyan pótanyaként vigyáz rájuk. Ezekkel sokat kurkásszák egymást, egymáshoz dörgölik genitáliájukat (angolul genito-genital rubbing, GG-rubbing), stb. Nem tudjuk, hogy ez a kis nőstény itt marad-e véglegesen, de most itt van, és körülötte forog a csapat élete. A hímek folyamatosan mennek utána, tegnap egész közel voltunk hozzájuk, úgyhogy láttuk pontosan, mi történik.

Forrás: Csatádi Katalin

Pinchi ott ült egy kisebb fán, körülbelül 4 méter magasan kapaszkodott a törzsbe. Fölötte is és alatta is kapaszkodott egy-egy hím, míg a domináns hím tőlük olyan 4 méterre ült a földön. Úgy tett, mintha enne, de lehetett látni, minden idegszálával arra koncentrál, hogy megakadályozza, ha valamelyik párzani akarna a kis nősténnyel. Persze hogy ők ezt akarták, és az egyik, az alul levő fiatal hím percenként egy méterrel följebb kúszott, persze "fütyörészve", hogy ő csak úgy itt van, nem akar semmit sem Pinchitől. Végül felért hozzá, és Pinchit nem kellett kétszer kérni, azonnal elkezdtek párzani - na itt fogyott el a türelme a domináns hímnek, meg a másiknak, aki fölül várt: visítva rohantak feléjük, hogy megakadályozzák az eseményt. Erre a kis hím szintén visítva, vagy inkább szűkölve ugrott le a kiscsajról, és ami ezután történt az fantasztikus és a bonobókra annyira jellemző (akik ugye matriarchális társadalomban élnek): mindhárom hím anyja is visítva rohant erre a fára, mindegyik érvényesíteni akarta a fia párzási jogát. Nem tudom, ki került ki győztesen a vitából, annyit láttam, hogy nagyon rövid időn belül GG-rubbingba kezdtek a nőstények. Nagyon érdekes volt, most láttam először ilyen összetett viselkedést.

Aztán történt meg egy kígyós esemény is, rohangásztam is föl-le. A bonobók éppen pihentek és kurkászták egymást a földön, úgyhogy mi is csak vártunk meg beszélgettünk. Andrew feküdt a földön az oldalán, én meg a lábánál álltam egy liánba kapaszkodva. Egyszer csak Andrew azt mondja, wo-wo-wo-woooo, merthogy egy kígyó csúszott el a hasa előtt. Felém jött, én erre persze visítottam és odébb ugrottam, és akkor jött rá a kis hülye, hogy nem tárgyak vagyunk, hanem élőlények, úgyhogy Andrew felé kanyarodva (akkor ő is odébbgurult) visszafordult és csúszott arra, amerről jött. Olyan 1 méter hosszú volt, de keskeny, maximum 1 cm átmérőjű. Zöld és barna volt a háta, és mindkét szeménél volt egy-egy fekete csík. Gondoltam, hogy itt vége van az eseménynek, mert a kígyók mindig odébbállnak, ha tehetik. Azért előkaptam a fényképezőgépemet, hátha meg el tudom csípni. Erre látom, nemcsak, hogy el tudom csípni, hanem ez a kis dög ott kukucskál egy fa mögül. Körülbelül 20 cm-re felágaskodott a földtől, és bennünket lesett, majd újra elindult felénk. Én újra sikítottam, erre megintcsak visszafordult, és megpróbált egy másik úton közénk férkőzni. Nem adta fel! Nem tudtunk rájönni, mi a fenét akarhat, de rettenetesen pont ott volt dolga, ahol mi álltunk. És ez így ment: csúszott egy kicsit, majd újra felágaskodott, és hihetetlen módon, még hullámzott is, ahogy nézett bennünket. A végén feladtuk, és odébbálltunk, és tényleg, ahogy lehetősége volt rá, odacsúszott, ahol korábban álltunk, és felkúszott a liánokon.

Forrás: [origo]

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Szilveszter Lompoléban

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.