Idegen növények inváziója Európában

Cseh, spanyol és brit biológusok nemrég elkészítették az első olyan térképet, amely az invazív növényfajok elterjedését szemlélteti az Európai Unió területén. Eszerint a közepesen száraz és meleg alföldek és a kelet-közép-európai mezőgazdasági régiók - például Németország, Lengyelország, Csehország, Magyarország és a Duna alsóbb szakaszát kísérő területek - a leginkább veszélyeztetettek.

Fehér akác

1823-ben egy egzotikus, magasra növő, szép virágú, lágyszárú növényt mutattak be a nagyközönségnek egy holland botanikus kertben. A Kelet-Ázsiából származó japán keserűfű (Fallopia japonica) igénytelen volt, sarjadzással is könnyen szaporodott, ezért aztán néhány év alatt könnyedén meghódította Hollandiát, majd elözönlötte egész Európát. Mára szinte minden nedvesebb patakparton, ártéren megtalálható, Magyarországon is. Ahol pedig megjelenik, ott az egykori fajgazdag növényzetből egynemű bozótos alakul ki. A japán keserűfűhöz hasonló invazív növények az adott területen nem őshonos fajok, amelyek gyors terjeszkedésre képesek. Az emberi tevékenység során új területekre jutnak el, ahol a létfeltételek számukra megfelelőek, de természetes ellenségeik és kártevőik hiányoznak, ezért a helyi fajokkal szemben jelentős előnyt élveznek, így azokat gyorsan kiszoríthatják. Az invázió nyomán ezért a biodiverzitás általában csökken.

Az invazív fajok megjelenése a helyi ökoszisztéma megzavarásán túl káros lehet a mezőgazdaságra vagy éppen az emberi egészségre is, ahogy ezt például az Észak-Amerikából Európába átkerült, Magyarországon is elterjedt erősen allergén parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) esetében is megfigyelhetjük. Gyakran szándékosan telepítenek be idegen fajokat egy-egy területre, mivel azoktól vélt vagy éppen valós gazdasági hasznot remélnek. Magyarországon például a XVIII. században Észak-Amerikából betelepített fehér akác (Robinia pseudoacaciae) gyorsan nő, remek tűzifa, megköti a homokos talajt és pompás mézelő, ugyanakkor gyakorlatilag kiirthatatlan, miközben egyre nagyobb területeken helyettesíti az egykori természetes erdőket. Vasútvonalak mentén szinte mindenhol találkozhatunk a Kínából származó, gyökérsarjakkal gyorsan szaporodó bálványfával (Ailanthus altissima), amely mára a hazai száraz lösz- és homokgyepek egyik legnagyobb ellenségének számít.

A nem őshonos élőlények egy-egy új területre bevándorlása természetes folyamat is, ami az adott terület flóra és faunagenezisének magától értetődő része. Az emberi behatások következtében azonban ez a folyamat túlzottan felgyorsult: nincs elegendő idő arra, hogy az új faj fogyasztói és kártevői is megjelenjenek az új élőhelyen. Az inváziót jelentősen elősegíti az áruforgalom növekedése, függetlenül attól, hogy az közúton, vasúton, vízen vagy éppen légi úton zajlik. Mára mindez olyan mértéket öltött, hogy komolyan fenyeget a lehetőség: a hasonló klímájú, de más biogeográfiai régiókhoz tartozó területek (például Európa és Észak-Amerika) élővilága uniformizálódik.

A japán keserűfű jellegzetes invazív növény 

A Milan Chytry (Masaryk Egyetem, Brno, Cseh Köztársaság) által vezetett kutatócsoport Spanyolországban, Csehországban és Nagy Britanniában, összesen több mint 50 ezer európai élőhelyen vizsgálta az őshonos és idegen növényfajok arányát, majd a mintaterületek alapján elkészítette az Európai Unió teljes területére vonatkozó becslését. A kutatás során csak az i.sz. 1500 után Európába került növényfajokat tekintették invazívnak.

Invázió Európában

• minden évben átlagosan 6 új idegen fajjal "gazdagodik" az európai élővilág
• Európában közel 6000 növényfaj tekinthető idegennek, ezek fele nem a kontinensről származik
• az idegenek háromnegyed része véletlenül került Európába
• 25 év alatt az idegen növényfajok száma megháromszorozódott

Az adott területeket a bevándorló fajok gyakorisága alapján három kategóriába osztották. A kevésbé veszélyeztetett területek (invazív fajok aránya 1-5%) a mediterrán macchia (keménylombú, tüskés, részben örökzöld bozótos), a vizes élőhelyek, tőzeglápok, mocsarak, valamint az észak-európai, csapadékos területeken kialakult fenyérek (alacsony cserjékből álló vegetáció Észak-Európa csapadékos területein). 5%-nál nagyobb gyakorisággal fordulnak elő az idegen eredetű növényfajok a művelt területeken, a városi élőhelyeken és az ipari területeken. Igen alacsony (1% alatti) a bevándorló fajok aránya a természetes gyepek, lombhullató erdők és tűlevelű erdők területén.

A térkép alapján a kutatók megpróbálták megbecsülni, hogy az egyes területeken mekkora az idegen fajok jövőbeni megjelenésének veszélye. Eszerint a közepesen száraz és meleg alföldek és a Kelet-közép-európai mezőgazdasági régiók (például Németország, Lengyelország, Csehország, Magyarország és a Duna alsóbb szakasza menti területek) a leginkább veszélyeztetettek. Ezzel ellentétben a csapadékosabb, nyáron is hűvösebb időjárású régiók, mint például az északi, boreális erdők, a Skót-felföld és az Alpok növényvilágának ellenállóképessége nagyobb. A mediterrán régiók a közvetlen tengerpartok, a folyó menti és az öntözött mezőgazdasági területek kivételével szintén jobb helyzetben vannak.

A tanulmány megállapítja, hogy egyes területek veszélyeztetettsége a helyi geológiai és klimatikus viszonyokon kívül a népsűrűségtől és a helyi vegetációt károsító emberi beavatkozások gyakoriságától is függ. Az elkészült térkép a jövőben jelentősen elősegítheti a globális klímaváltozás miatt bekövetkező florisztikai változások megértését is.

Schöll Károly