Eddig nem látott, igen apró, átlátszó testű, félelmetes fogakkal rendelkező halfajt azonosítottak brit kutatók egy burmai patakban a pontyalkatúak között.

A mindössze 17 milliméteres állatból, amely a Földön egyedül egy észak-burmai patakban él, két éve gyűjtöttek be példányokat a Londoni Természettudományi Múzeum számára, és csak jóval később, a fogságban elpusztult egyedeken végzett vizsgálatok során döbbentek rá, hogy valójában egy eddig nem ismert, önálló halfajra bukkantak.
A faj különlegességét fogazata adja, amelyről felfedezője, a múzeum szakemberei Danionella dracula-nak keresztelték el.
Bár a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe tartozik, a többi mintegy 3700 pontyalakú halfajjal ellentétben a Danionella dracula-nak csontból felépülő fogai vannak. A biológusok úgy vélik, hogy ez a faj - a többihez hasonlóan - evolúciós fejlődése során, mintegy 50 millió évvel ezelőtt szintén elveszítette fogait, ám később állkapocscsontjából ismét fogakat növesztett - olvasható a brit Royal Society Proceedings B című folyóiratában közölt tanulmányban. A fogak az élelemszerzésben nem, inkább a nőstényekért folytatott versengésben játszhatnak szerepet: a hímek elképesztően szélesre kitátják szájukat, és így lökdösődnek, de sérüléseket nem ejtenek egymáson - számol be megfigyeléseiről Ralf Britz, a múzeum kutatója.

A Danionella dracula apró termete ellenére nem a legkisebb ismert halfaj a Földön, ezt a rekordot a 2006 januárjában azonosított szumátrai Paedocypris progenetica tartja. Korábban az asztráliai Nagy-korallzátonyon élő, 2004-ben azonosított, 7 milliméteres Schindleria brevipinguis volt a csúcstartó.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.