A hét állata: a Nobel-díjat érő tengeri nyúl

A tengeri nyulaknak annyi közük van a nyulakhoz, mint a tengerimalacoknak a tengerhez. A világ szinte minden táján előforduló állatok a tengeri házatlan csigákhoz tartoznak. Kiemelkedő jelentőségüket annak köszönhetik, hogy óriási, néha még szabad szemmel is látható idegsejtjeik vannak, emiatt kitűnő alanyai az idegélettani kutatásoknak.

A tengeri házatlan csigákat csupaszkopoltyús csigákként is emlegetik, mert a kopoltyúikat a testükön kívül hordozzák különféle bizarr függelékek formájában. Méretük változó, egyes fajok elérik akár a 70 centiméter hosszúságot is, de rendszerint jóval kisebbek.

A tengeri nyulak növényevők, algákkal táplálkoznak. Éppen ezért gyakran tartják őket akváriumokban, hogy megtisztítsák azok üvegfalát a megtelepedő algáktól. Nevüket nyúlfülre hasonlító szájtapogatóikról kapták, és általában nem olyan színpompásak, mint a többi csupaszkopoltyús csiga. Leghíresebb képviselőjük a kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica), amelynek tanulmányozásáért Eric Kandel, német származású amerikai kutató 2000-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Szájszervével algát kapargató tengeri nyúl az akváriumban

Eric Kandel és munkatársai az elemi memóriafolyamatokat tanulmányozták a tengeri nyulakon. Ha az állat víz továbbítására szolgáló, szifó nevű testrészét enyhén megérintették, a terebélyes kopoltyú kicsire zsugorodott. Ha ezt az ingerlést sokszor ismételték, az összehúzódás elmaradt: hozzászokás (vagy más néven habituáció) jött létre. Ha viszont az állat fejére vagy farkára kellemetlen ingert mértek, az utána alkalmazott enyhe szifóingerlés is viharos kopoltyú-összehúzódást eredményezett: ebben az esetben érzékenyítés (azaz szenzitizáció vagy facilitáció) következett be.

Kandelék kérdése az volt, hogy milyen sejtbiológiai-biokémiai folyamatok idézik elő az érzékenyítést. A tengeri csiga mint kísérleti állat azért is volt szerencsés választás, mert a puhatestűek idegsejtjei (neuronjai) igen nagyok, sokkal nagyobbak, mint az emberé vagy a patkányé. Ez lehetővé tette, hogy elkészítsék a neuronok pontos kapcsolási rajzát az állat idegdúcában. Meghatározták, melyek az érző, a mozgató és a szenzitizáló neuronok. A neuronok nagysága folytán mindegyiket lehetett egyedileg vizsgálni. Nemcsak ingerlésre és ingerületelvezetésre volt lehetőség, hanem kémiai anyagokat is be tudtak juttatni az egyes sejtekbe.

Kaliforniai tengeri nyúl (Aplysia californica)

Kandel és munkatársai számos kísérletet végezve megfejtették, milyen biokémiai reakciósor hozza létre az elemi memóriát. Ez az eredmény kiinduló alapként szolgált a magasabb rendű állatok memóriájának és tanulásának vizsgálatához. A nagy horderejű kísérletek alanyaként a tengeri nyúl örökre beírta magát a tudománytörténetbe.

* * *

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.