Zéró G repülés; jobb, mint a szex!

zero g
Vágólapra másolva!
A Zéró G jobb mint a szex -legalábbis ezzel a szlogennel illetik ezt a valóban nem mindennapi élményt, amely természetes körülmények között csak az asztronauták privilégiuma.
Vágólapra másolva!

Világűr nélküli súlytalanság

Közismert, hogy a világűrben (egészen pontosan a 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-határon felül) orbitális pályán repülő űrkabinban a „súlytalanság” állapotát élvezhetik – már ha egyáltalán élvezik – az űrhajósok. Az idézőjel nem véletlen, mivel a súlytalanság állapotában is van súlyunk, hiszen hat ránk a gravitáció, csakhogy a gravitációs és a tehetetlenségi erő kiegyenlítik egymást.

A mikrogravitáció,vagy népszerű nevén a súlytalanság a testünkre ható gravitációs és tehetetlenségi erő kiegyenlítődésével jön létre Forrás: wikimedia.org

Ebben az állapotban a tényleges testsúlyunk a földinek az egymilliomodára csökkenhet, azaz gyakorlatilag valóban súlytalannak érezzük magunkat. A fizika szigorú rendszerében amely nem tűri ezt a fajta fogalmi pongyolaságot, mikrogravitációnak nevezik a jelenséget. Ha valaki mindezt szeretné átélni, az sem szükséges, hogy Charles Simonyihoz hasonlóan leszurkolja az űrturista kirándulásért felszámított húszmillió dolláros díjat.

A varázsszó: a parabolapálya

A légkörön belül úgy állítható elő a mikrogravitáció, ha a repülőgép parabolapályán zuhanva repül a föld felé. Ezt a módszert már régóta alkalmazzák az űrhajósok felkészítésénél, de civilek számára is elérhető a „Zéró-G” kaland. Néhányezer méter magasságban rövid időre ugyanazt átélhetjük mint az asztronauták, az űrturistáskodásnál sokkal olcsóbban.

A világhírű elméleti fizikus Stephen Hawking is kipróbálta a nagy kalandot Forrás:wikimedia.org

Megtapasztalni, hogy szabadon úszunk a levegőben, vagy pár másodpercig egy helyben lebegünk, illetve akár fejjel lefelé lépdelhetünk a mennyezeten, mindez valóban eufórikus élmény, amit a beágyazott videón is láthatunk.

Természetesen mindennek megvan a maga ára; amíg az orbitális pályán végig élvezhetjük a súlytalanság élményét, addig a repülőgépen legfeljebb 25 másodpercig, hiszen nem árt még időben kivenni a gépet a parabolikus zuhanásból.

Zéró gravitációs repülésekre átalakított Airbus A-300-as repülőgép Forrás: wikimedia.org

A művelet azonban korlátlanul, legalább is a kerozinmennyiség, és a pilóták türelmének határáig ismételhető. Érdekességként megemlítjük, hogy a Tom Hanks főszereplésével forgatott Apolló-13 című híres mozifilm súlytalansági jeleneteit is ugyanígy forgatták.

A tartós súlytalanság már kevésbé kellemes

Ha a szervezetünk hosszú időre van kitéve a mikrogravitációnak, ennek kellemetlen, nem egyszer veszélyes élettani következményei lehetnek. A mikrogravitáció hatására megváltozik a szervezeten belüli folyadékeloszlás, a végtagok, lábak testfolyadékai a fej felé vándorolnak.

A súlytalanság állapotában a víz apró gömbölyű cseppekre szétesve lebeg a térben Forrás: wikimedia.org

Agyunk a megnövekedett folyadékmennyiségre folyadék kiválasztással válaszol, ez viszont kalciumveszteséghez, és a csontozat meggyengüléséhez vezethet. A tartós súlytalanság állapotában a vér mennyisége akár 10 százalékkal is csökkenhet, ez pedig a kardiovaszkuláris rendszer átalakulásával jár együtt, és fellép a dehidratáció veszélye is. Az izomszövetvesztés a hosszú űrutazások során szintén jelentősebb lehet. Nem véletlen tehát, hogy a hónapok múltán földre visszatérő szinte magatehetetlen asztronautákat úgy kell kiemelni az űrkabinból.